Fordítva a lovon

2014. december 10. 13:07

Még a sokat látott ismerősömet is szíven ütötte, amikor egy komoly plasztikai beavatkozásra felkért orvos egyenesen kikérte magának, hogy számlát adjon a közel egymillió forintos műtétről.

2014. december 10. 13:07
Pomaranski Luca
Kisalföld

Nem is értette a kérést, amit először rosszindulatú konspirációnak minősített, majd kegyesen hajlandó lett volna ugyan írni egy számlát – látszott, hogy nagy gyakorlata nincs benne –, de nem arról és nem annyiról, amit a betegtől elkért. Tekintve, hogy a kétszázezer forintos előlegről sem volt hajlandó még egy sajtpapírt sem adni, nehéz volt elhessegetni az érzést, hogy kínosan ügyel arra, nehogy a »nevét kelljen adnia« az általa elvégzett beavatkozáshoz. Ami ugye egy burkolónál nem nagy kockázat, mert azzal, hogy háló helyett diagonálban rakja le a járólapot, még lehet együtt élni, de egy, a feketemunkához foggal-körömmel ragaszkodó orvos finoman szólva megrengeti az ember bizalmát. Ahogy az is, miért kell a kérése miatt a teljes személyzet előtt is megaláznia a »fehér köpenyes istennek«; annak, aki egyébként elismert szakemberként egy normális (orvos)társadalomban nem engedhetné meg magának, hogy egy darab (jól jövedelmező) húsként tekintsen a pácienseire.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mich
2014. december 10. 19:16
Adócsalás és korrupció... ilyen mélyen kéne kiszántani, ha az "adminisztráció" bírná - ehelyett mindenki csak gyengíteni próbálja a NAV-ot és a kormányt (persze az USA/CIA Jómadarával az élen)...
krotak
2014. december 10. 18:48
Egyrészt semmi közöm hozzá, hogy kinek van közel egymillió forintja egy ki tudja milyen plasztikai műtétre: másrészt egy tanyasi parasztember ingyen is megmondta volna az újságírónak, hogy ne kanca hasa alatt keresse, amire szüksége van.
fcsabi
2014. december 10. 18:24
Azért az elgondolkodtató, hogy a kedves adócsaló doktor úr is elvárja, hogy az állam minden szinten működjön. Tegye a dolgát a rendőr, a tanár, a tűzoltó, a mentős. természetesen legyenek rendben az utak, a kölyköket magas szinten oktassák. De adózni azt senki nem akar. A skandinávok adóznak, és úgy is élnek ahogy.
Peter8811
2014. december 10. 18:09
"Fordítva a lovon" Úgy is lehet de az már animal sex.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!