Ha ettől valaki boldog lesz, visszaadom (1989)

2014. december 17. 10:38

A Fővárosi Tanács rendelkezési keretéből kaptam lakást, s ez a lemondás után nagy port kavart a Demiszben. Sokat töprengtem, s úgy döntöttem, nem adom vissza a lakást, csak akkor, ha ez válik a politikai viták középpontjává. Interjú.

2014. december 17. 10:38
Gyurcsány Ferenc
Gyurcsány Ferenc
Ifjúsági Magazin

- Cserbenhagyó gázolónak tartják Gyurcsány Ferencet, a Demisz lemondott alelnökét

- El kellett mennem, mert a Demisz nem működő és nem megreformálható politikai alakzat. A KISZ-Demisz átalakulás koncepciója akkor született, amikor még szó sem volt többpárt-rendszerről…! Kétségbe vonom a Demisz életképességét, s vezetése nem hajlandó újragondolni ezt az álláspontot.

- Az általad meghirdetett Új Nemzedék mindennek az ellenkezőjét jelenti majd?

- Az Új Nemzedék nem a Demisz tagadására épül. S nem ifjúsági szervezet. Olyan önálló politikai alakzat, amely fiatal generációs érdekeket kíván képviselni. Mi nem a felülről meghirdetett reformokban látjuk a társadalmi modellváltás lehetősé-gét, hanem az állampolgárok önállóságában, a családban, a helyi önkormányzatban.

- Úgy hangzik ez, mint egyfajta szeretetvallás.

- Nézd, szeretem az embereket, s ha ez valóban szeretetvallásnak hangzik, nem utasítom el. Azt viszont igen, ha ez úgy fogalmazódik meg, hogy ez a fickó számító módon az érzelmekre kíván hatni. Azt hiszem, ha az emberek közélettel foglalkoznak, nem szabad elfojtaniuk érzelmeiket, indulataikat. Nem hiszem, hogy politizálni csak úgy lehet, ha valaki kimért, nyakkendős és felolvas valamit.

- Nem tartasz attól, hogy hiteledet megkérdőjelezi az etikátlanság vádja? Eszerint egzisztenciális előnyt kovácsoltál az alelnökségből, majd bedobtad a törülközőt

- A Fővárosi Tanács rendelkezési keretéből kaptam lakást, s ez a lemondás után nagy port kavart a Demiszben. Sokat töprengtem, s úgy döntöttem, nem adom vissza a lakást, csak akkor, ha ez válik a politikai viták középpontjává. Ha ettől valaki boldog lesz ebben az országban, visszaadom

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 86 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Peter8811
2014. december 18. 07:28
A Népszava komcsizik? Gyerekek, ezt nektek a MOSZAD írja elő?
Rezs Imi
2014. december 18. 02:33
Ezt a pár vidéki rezsi csőcseléket etetni kell....trágya fos fidesz
Rezs Imi
2014. december 18. 02:29
Ha nem megy a kormányzás....jöhet a gyurcsányozás...ócska primitív falusiak vagytok...orbán seggnyalók....
indiáner
2014. december 17. 21:18
A budapesti "értelmiséget", akik villalakást, vagy alsóbb szinten nagypolgári lakást kaptak a párttól, és a más okokból tanácsi lakásban lakókat a lakásprivatizáció emanációs privatizációs aktusa köti össze mind a mai napig.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!