Közjó

2014. december 02. 19:53

Elkél az óvatosság abban a közegben, ahol olyanok veszik körbe, akik életükben nem foglalkoztak mással, csak politikával, és valamilyen rejtélyes úton abból szereztek maguknak vagyont.

2014. december 02. 19:53
A szerk.
Népszabadság

L. Simon ugyanis abból indul ki, hogy a politikusok eleve vagyonosan kerülnek a szakmába, így aztán nem kell lopniuk, s nyugodt szívvel szolgálhatják a közjót.

Ebből az következik, hogy L. Simon László azt tartja kívánatosnak, hogy eleve vagyonos emberek legyenek politikusok, mások ne részesülhessenek ilyen kiváltságban, mert a közjó ezt kívánja. Az ilyen gondolatok persze meglehetősen jól illeszkednek a kormány társadalompolitikai elképzeléseibe, de azért mégiscsak több megfontolásra intenénk az államtitkár urat.

Elkél az óvatosság abban a közegben, ahol olyanok veszik körbe (a teljesség igénye nélkül: a miniszterelnök, a házelnök, az államfő, a kancelláriaminiszter, a frakcióvezető), akik életükben nem foglalkoztak mással, csak politikával, és valamilyen rejtélyes úton abból szereztek maguknak vagyont. Persze az idejüket közben nyilván a közjóra fordították.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tintamin
2014. december 03. 08:49
Nem értem, hogy jön ide az MSZP??? Lopnak a fideszesek? Mint az állat! Hát akkor mi köze ehhez a szociknak? Talán azzal, hogy ők is loptak, már elnézzük ezeknek a suttyóknak, hogy hazalapátolják a NAV-ot? Vagy ezt így hogy? Nem ez a kettősmérce? Hogy amikor a félisten Orbánról kiderül, hogy egy piti tolvaj, akkor vagdalkozunk, hogy "deaszemétgyurcsányis!"? Ez nem olyan, hogy ha valaki lopott előttem, akkor már nekem szabad. Lófaszt! Ezek (is) tolvajok, sittre minddel!!
Mich
2014. december 02. 22:23
a NOL maga a HITELTELENSÉG. ennyi.
gxcapril
2014. december 02. 21:47
Hmm. Meg nem volt idom meghalgatni a szavazast a senatusban, a linket adja a valasz. az egesz 45 perces, Meg fogom halganti hogy mi ebbol az igazsag. http://valasz.hu/vilag/mccain-szenator-neofasiszta-diktatornak-nevezte-orbant-107175 http://www.c-span.org/video/?322978-1/us-senate-morning-business&live
gxcapril
2014. december 02. 20:49
A mandi miert tavolitotta el a cikket egy percel azutan hogy kirakta? http://mandiner.hu/cikk/20141202_stumpf_andras_mccain_szenator_neofasiszta_diktatornak_nevezte_orbant#comment3468865
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!