Hányingerkeltő ez a legsötétebb kommunista időket idéző egyházellenesség
Gyurcsány Ferenc megint, nem először nekimegy a gyónási titoknak, politikai haszonlesésből szemét csúsztatásokkal, aljas rágalmakkal magának a katolikus egyháznak.
Pedig cukorédes volt, ahogy megküzdöttek és alulmaradtak saját korlátaikkal vívott küzdelemben kedvenc zöldövezeti marxistáink.
„Láthatóan nem csak az első sorban tülekedő, lökdösődő nyílt tekintetű fiataloknál a munkaidőt munkában töltőket beelőzendő, időben megfelelő pozíciót foglaló dékás nyugdíjasoknál volt kissé több a kelleténél a galaktikus gégepusztítóból, hanem a HaHás felszólalók is rendesen betermelhettek a lámpalázra. Érthető, hisz az eddig kisebb termeket elfoglaló és a Lánchídon negyed órácskányit seggretottyanva ellenálló kis szociológuspalántáknak ez volt az első olyan fellépésük, amit nem kizárólag a saját szórakoztatásukra csináltak. A netadó miatti megnövekedett tömegdemostrációs hajlamra építve végre összejött nekik egy olyan rendezvény, ami nem kizárólag a pesthidegkúti villatulajdonosok teljesen hülye, marxista gyerekeit érdekelte (akiket a kedves beküldőnek köszönhetően a fenti képen is láthatunk - Marx kicenzúrázott Tőkéjével.)