Johannis, a magyarfaló

2014. november 20. 10:08

Tehát nem arról van szó, hogy a magyarok csak azért szavaztak volna Johannisra, mert úgy gondolják: ő könnyebben megadja az autonómiát.

2014. november 20. 10:08
Balog Levente
Főtér

„A Transindex közölt néhány szemelvényt a frissen Románia elnökévé választott Klaus Johannis most megjelent, Lépésről lépésre című könyvéből, amelyekben az etnikai alapú régiók ellen érvel, és a román politikai nemzet tagjának nevezi magát. (...)

Mindezek fényében vélhetően nem is számított senki – vagy legalábbis nagyon kevesen – arra, hogy a megválasztását követő napon két kézzel fogja majd szórni az autonómiát, olyan intenzitással, hogy mire a román többség föleszmél, még az aranyhörcsöge is önrendelkezést fog élvezni az autonóm területnek minősülő terráriumában.

Viszont ha már Johannis kisebbségi ügyekben vallott nézeteit ekézzük, nézzük már meg, mit kínál ezen a téren az RMDSZ által burkoltan vagy nem is annyira burkoltan ajánlott alternatíva. (...)

Aztán a kormányt képviselő prefektusok hadjáratot indítottak a magyar és székely jelképek ellen. 

A román külügy az RMDSZ-t is soraiban tudó európai kisebbségi szervezet ellen lépett be abba az európai perbe, amelyben a kisebbségi jogok uniós szintű rögzítését követelik. Titus Corlățean külügyminiszter tavaly és idén is közleményben üdvözölte június 4-ét, a trianoni diktátum évfordulóját. Ugyanez a Titus Corlățean minden érdemi indok nélkül elutasította a nagyváradi és a marosvásárhelyi magyar konzuli iroda megnyitását. (...)

Hát többek között ezért szavazott az államfőválasztás második fordulójában részt vevő erdélyi magyarok elsöprő többsége az RMDSZ ajánlása dacára is Ponta ellenfelére. Meg azért is, mert a PSD összeforrt az oligarchák, a korrupció és a politikusbűnözés fogalmával. (...)

Tehát nem arról van szó, hogy a magyarok csak azért szavaztak volna Johannisra, mert úgy gondolják: ő könnyebben megadja az autonómiát.

Ez amúgy sem az államfőn múlik. Viszont a PSD eddigi kormányzási stílusával és a korrupcióval szembeni kérlelhetetlen fellépést ígért, felszólította a parlamentet annak az amnesztiatörvénynek az elvetésére, amely elvileg lehetőséget biztosított volna a korrupció miatt elítélt politikusok szabadon bocsátására, valamint arra, hogy ne akadályozzák tovább a képviselők és szenátorok elleni igazságszolgáltatási eljárásokat.

Emellett Nagyszeben polgármestereként – természetesen jelentős mennyiségű külföldi forrást felhasználva – nagyon rendbe rakta, és világszerte ismertté tette az egykori szász várost. Nos, a PSD kormányzásával szemben mindez lényegesen kívánatosabbnak tűnt a nagy többség számára, nemzetiségtől függetlenül.” 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
asszem
2014. november 20. 22:05
Az igazság másik arca Annak idején Funárról is azt mondták, hogy hiába fasiszta beállítottságú ez az alak, mert közben ő egyben nagyon jó gazdaember is. Frászkarikákat van ez így, ő is, akár Johannis nem több a titkosszolgálatok emanációjánál, akiket mindig is felsőbb rendelésre üttettek polgármesterré, amikor kellett, illetve ameddig szükség volt rájuk, az Erdély nagyvárosaiban és Bukarestben mindenkor üzemelő jól bejáratott láncszavazási rendszerek révén. A Fatherland-nak pedig Johannis kellett Nagyszeben polgármestereként, hát azt fabrikáltak belőle, ez ilyen egyszerű, nincs is mit továbbcifrázni, s aki nem hiszi, gondoljon bele, hogy miként lehet polgármesteri támogatottságot nyerni szabad választásokon 86% arányban! Egy másik a cikkben fellelhető félretájékoztató jellegű hamis közhelyszerű információ meg úgy hangzik, hogy úgymond a Ponta szocialistáinál tapasztalt nagyfokú korrupció miatt szavaztak volna a magyarok Ponta ellen! De hát maga az ország minden eresztékéből mindig is korrupciótól csöpög, attól függetlenül, hogy épp ki volt kormányon. Ami meg Corlatean-nak irányunkban megtapasztalt eszelősen túlfűtött nacionalizmusát illeti, a köz-magyar már kevésbe emlékszik arra, hogy urasága mondott bármit is június 4.-ével kapcsolatosan, meg az új konzulátusoknak megnyitása is többségünket hidegen hagyja. Az úgynevezett székely szimbólumok ügye is kezd érdektelenségbe fulladni, hiszen a szabadelvű Kelemen utasítására Izsák által, Kelemen bátrabb hangja által rendszeresített sárga-kék kétharmad oláh zászló soha nem létezett székely szimbólumként. Ezzel kapcsolatban csupán azt kellene látni (rajta van a youtube-on), amint a PNL, a liberálisok tavalyi kongresszusán Kelemen felajánlja Antonescu, azóta már levitézlett akkori liberális pártelnöknek az úgynevezett sárga-kék székely zászlóját, közben világosan mutogatva a liberális pártelnök háta mögött lévő ugyancsak sárga-kék hasonló sötétebb színárnyalatban játszó óriástranszparensre. Tehát itt annál inkább azt kéne tárgyalni, hogy Erdély miért kékült be teljességgel Johannis-féle kékre, kivéve Hunyad megyét, Miron Cosma az egykori bányászvezér volt hadiszállását, és csak utána rugaszkodnák neki más keletű fantáziálásoknak. Egy szent, akik Johannis-t berobbantották a köztudatba, mint államelnök jelöltet, még ők sem számítottak erre az élesen kirajzolódó Erdélynek Oláhától való elszakadási hajlandóságát világosan kivetítő választási eredményre. Márpedig az itteni államfői választások első fordulója világosan is azt üzente nélkülünk, erdélyi magyarok nélkül is, hogy Erdélynek végérvényesen elege van Oláhiból! És nemde, csak azt a lovat lehet megülni szőrén, amely valójában is létezik! És ha azt vesszük, hogy ebben a hadműveletben már a kezdetektől fogva részt vettek tevőlegesen az új szeku láncszavazó brigádjai, akik első választási körben csak bemelegítés szinten rukkoltak elő a megfelelő szavazatgyártó láncos technikákkal, meg aztán későbben kivonultak Soros bátyánk alapítványai is a térre az itteni nagyobb városokban. Mialatt az ultrák is végül ki lettek rendelve az alakulgató „spontán” beinduló tüntetési eseményekre, akkor azt kell látnunk, hogy az eredeti forgatókönyv szerint is itt valami Euró-majdan típusú nemzetközi összeesküvésféle kezdett kikristályosodni közvetlen már az első választási forduló után. Ha mindezeket a történéseket egybevetjük, az jön ki belőle, hogy Ponta már előre tudhatta, hogy ezennel drága árat kell fizetnie a verespataki aranybányanyitás miatt, amit a konkrét megfelelő időben Soros bátyánk nem igazán talált helyénvaló cselekménynek. És most gondoljuk el, milyen képet vághatott az ügyhöz az első fordulóban végül is országos szinten szavazatarányban jó 10%-kal Johannis fölé kerekedő Ponta, tudván azt, hogy mi vár majd rá a második fordulóban. Miközben ugyanazok a szavazatszámok hasonlóképpen incselkedve azt harsogták neki és párttársai tudatalattijába, hogy ezúttal nemcsak az államelnöki széket vesztheti el, hanem lám, ugyanakkor közben maga, a számukra mindent jelentő Erdély is kezd már most egyre erőteljesebben búcsút inteni nékik. A második fordulóban pedig a teljes gőzerőre aktivált, az összes erdélyi nagyvárosban, illetve Bukarestben egyaránt hibátlanul gördülékenyen üzemelő láncszavazási brigádok szabályosan kicsinálták Ponta-t. Hogy Kostanca és Vaslui megye is bekékült a választási térképen ez alkalommal, ez azt mutatja, hogy a választási méregkeverők időközben arra kezdtek törekedni, hogy az első fordulóban Erdély részről megtapasztalt függetlenedési tendenciákat, megkomponált látszatszinten kellőképpen visszafojtsák. Vélhetően még legtöbb egy pár hétnek kell eltelnie ahhoz, hogy Ponta a miniszterelnökségétől is végérvényesen megfosztasson, egy-két jól applikált szekus manőver és Ponta máris lapátra, a pártja meg ismét hosszú távon kisebbségbe kerülhet. Ilyen körülmények között csaptak össze viharszerűen az időközben az rmdsz irányába is gellert kapó sorjázó nem várt fejlemények a totál passzív Kelemenék fölött. Amely rmdsz-es alakulat 2012-ben csak a Pontaéktól vásárolt cirka 15.000-20.000 szavazatnak köszönhetően juthatott be a bukaresti törvényhozásba. Ennek rmdsz-es lefekvésnek fizetett legfőbb íratlan ára az lett, hogy Kelemenéknek Tőkést önként végérvényesen el kellett távolítaniuk az erdélyi politikai zajlások főtáblájáról. Kelemen meg a benne mindig is lévő-mindig is jobbára ösztönösen cselekvő- hamisítatlan szürke kisember módjára megérezvén a közelgő még nagyobb bajt, mellyel együtt végül akár jelenlegi hivatala elvesztése is járulhatna, legutolsó gyáva ember módjára saját hasonnemű énjére hallgatva, homokba dugta a fejét, azt remélvén, hogy hátha a megindult Ponta elsöprő lavina uraságáékat mégsem fogja majd érinteni. És ebben a se fiú, se lány helyzetben az erdélyi magyarságnak önként kellett döntenie, hogy vállalva saját nemét elmegy szavazni arra, akit Tőkés László püspök legszavahihetőbb vezető politikusként javasolt neki. Meg közben az erdélyi magyar sem annyira vak, hogy magától észre ne vette volna, hogy azok az első választási forduló után Oláhia jelenlegi térképén feltünedező kék színű pacák egy új különálló Erdély megszületését ígérő felsejlő határkörvonalait rejtik magukba! És hogy miért van az mifelénk, hogy az első választási fordulóban mindig az van, amit Kelemen akar, míg meg a másodikban minden esetben Tőkés álláspontja érvényesül? Ez azért történik így, mert az oláh feleink minden időkben rendkívül komolyan veszik a számukra Tőkés féle nemzeti vonal által képviselt függetlenedési veszélyt. Ezért a főbb oláh politikai erők mellett aktiváló titkosszolgálatok minden esetben összefognak Kelemen mellett, hogy ily módon Tőkés hitelét kisebbítsék, de a második fordulóban, mivel csak Tőkés hiteles szava képes ráhatni az erdélyi magyarságra, ez okból is szeretnek választás manipuláló kedvű oláh testvérék az általa nyújtható maximalizált támogatói hozzáállásra alapozni. És főként most nagy szükségük volt mindenképpen Johannis-nak a Tőkés általi felpártolására, hiszen közel egyenlő erőviszonyok között-az Erdély és a többi régiók között fellelhető nagy lakosságkülönbségek következtében-nem igazán lehetett tudni, hogy miként is alakulnak majd a választási eredmények főként akkor, ha közben ráadásul a szolgálatok valamelyik része –nem igazán várt módon-ismét árulást fog elkövetni…
vizipipa
2014. november 20. 17:41
Az ismert rossz helyett az ismeretlen bizonytalan jön.
Ellensúly
2014. november 20. 11:48
Hiába erős Romániában az elnöki jogkör, azért messze nem mindenható az államfő, és Johannisnak is nyilván erős a bukaresti beágyazottsága. Már csak ezért nem teheti meg, hogy a román társadalom szélsőséges sovinizmusa ellenében politizáljon, tehát csodára nem számíthatunk. Sőt, lehet, hogy Románia abban az irányban marad, amelyet a nemzetiszocialista szellemiségű szocdemek és társaik az elmúlt évtizedekben megszabtak. Ebben az esetben Johannis még rosszabb is lenne, mint Ponta, mert a változatlan kisebbségellenességre egy européer, szalonképes figura képét biggyesztenék.
Senye Péter
2014. november 20. 11:31
"Titus Corlățean külügyminiszter...üdvözölte június 4-ét, a trianoni diktátum évfordulóját" - nocsak, lejjebb adták? Valamikor úgy mondták, hogy azon nincs mit ünnepelniük, mert nem kaptak meg mindent, ami járt volna.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!