Részvét/el

2014. október 13. 12:16

Szemenszedett hazugság, önáltatás azt gondolni és mondani, hogy a részvétel a fontos.

2014. október 13. 12:16
Kutasiné Molnár Boglárka
reposzt

„Jeles alkalomhoz ért a Dunántúli Református Lelkészegyesület: 25 évért, negyedszázadért adhattunk hálát. S míg tegnap késő este egy torta körül gyülekeztünk, gyorsan belepillantottunk még az addig feldolgozott választási eredményekbe. Mindenki rákattintatott »parókiális uradalmaira«, hogy lássa, ki lett/maradt a »földesúr«. A térképen felbukkanó ablakok pedig sorra mutatták a rangsort %-ok szerint. Valljuk be: az a lényeg, hogy ki az első. Nem volt érdekes »az indultak még« kategória. Szemenszedett hazugság, önáltatás azt gondolni és mondani, hogy a részvétel a fontos. 

Közhely és ámítás azt állítani, hogy egy megmérettetésben, netalán versenyben a lényeg a részvétel. Nem-nem, a győzelem a fontos. Ezért startolunk. Persze nem dől össze a világ a vesztesek számára sem, csak másként folytatódnak a dolgok. A vesztest nem szólítják polgármesternek, nem ír alá a falut képviselve, nem neki lesz anyagi haszna... Aki lemaradt, az kimarad a folytatásból. (...)

Elindulni egy választáson és győzelem nélkül hazatérni: nem siker. Felújítani a házat és belefulladni az adósságba: nem siker. Gyönyörű feleséget találni és megcsalni: nem siker. Jótékony alkalmon pózolni és közben zsugoriaskodni: nem siker. Műtétet vállalni, majd az azt követő kúrát feladni: nem siker. Vállalat élén állni és megvető módon kezelni az embereket: nem siker. A lehetetlenre vállalkozni és a lehetőségeket nem megragadni: nem siker. Folyamatosan reménykedni és a beteljesülést nem elhinni: nem siker. Tisztséget vállalni és a tisztséggel járó feladatokat nem teljesíteni: nem siker.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Apáczai
2014. október 14. 12:40
Ami az baloldalt illeti, nem a részvétel a fontos, hanem az őszinte részvétünk.
Box Hill
2014. október 13. 15:48
A választópolgár szemszögéből a részvétel a fontos. Csak így tudhat elegendő számú programból választani.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!