Futballműhely az MLSZ utáni korszakra

2014. szeptember 10. 20:25

Változást csak szellemi alapról lehet elindítani. Futballunknak a világon az első tíz között kell lennie.

2014. szeptember 10. 20:25
Kovács G. Tibor
Gondola

„Változást csak szellemi alapról lehet elindítani.

Az MLSZ-ből a szükséges, tömegesen áhított és óhajtott megújulás nem fog kiindulni a következő években. Országunk azonban nem maradhat méltó labdarúgás nélkül.

Futballunknak a világon az első tíz között kell lennie.

Egy ismert politikus fejezte ki ezt az óhajt pár esztendeje, ez esetben azonban a személynek nincs jelentősége. Milliós nagyságrendben gondolják – várjuk – ugyanezt. Labdarúgásunk csodálatos múltja sugallja: a jövő is lehet reményteljes.

Futballműhelyt kell toborozni.

Ehhez a toborzáshoz ezúttal nem kell neves személyiség. A tiszta múlt kiemelt érték is lehet a mai helyzetben. Tudás és elszántság most fontosabb, mint a támadható, nevetségessé is tehető személyes futballelőélet.

A nemzetközi tapasztalat azonban nélkülözhetetlen.

A futballban nincs harmadik út, legföljebb annyiban, hogy a sikergazdag nyugati példák ötvözésével lehet hazai változatot finomítani. A német, a spanyol, az olasz, az angol klubminták értő tanulmányozása az alap.

A magas szakértelem már az elrugaszkodáshoz is kellő trambulin.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tintamin
2014. szeptember 11. 01:44
Még több stadiont Észak-Írországnak!!!
*ufó*
2014. szeptember 11. 00:16
Álláshirdetésben keresnek labdarúgókat Salgótarjánban Álláshirdetésben keres labdarúgókat a Salgótarjáni Barátok Torna Club (SBTC); az MTI szerdán úgy értesült, hogy erre külföldi állampolgárok munkavállalási engedélye miatt van szükség. http://www.delmagyar.hu/bulvar/allashirdetesben_keresnek_labdarugokat_salgotarjanban/2397658/ van még kérdés ? :)
*ufó*
2014. szeptember 11. 00:00
még annyit, hogy sokan '86-tól temetik a futball-t, jogosan, hiszen utána foci lett, de még a focival is eljutottunk Magyarország az egyesült államokbeli Atlantában megrendezett 1996. évi nyári olimpiai játékok egyik részt vevő nemzete volt. igaz, 0 ponttal zártunk a brazil, nigéria, jappán (sicc) csoporttársakkal, tehát mindenki ütött minket, de itt vannak a fociról is adatok http://hu.wikipedia.org/wiki/Magyarorsz%C3%A1g_az_1996._%C3%A9vi_ny%C3%A1ri_olimpiai_j%C3%A1t%C3%A9kokon#F.C3.A9rfi ebből egy dologra hívnám fel a figyelmet ahogy hallottam, a jappánok (sicc) a '80-as években végigjárták európát, nálunk is voltak, és mindent levideóztak, mert tanulni és tudni (!) akartak, mivel náluk akkoriban a focit a marianna-árok mélyén játszották, és most ők ott vannak ahol multikulti a fociban alap nem a csányi a hibás, nem a pintér, nem a portás, nem a lófaszjóskasenki, hanem tarvágás kell és utána start ja, hogy ahhoz tökösség kellene ? hogy nem állami pénzek szivattyúja legyen a foci ? hogy nem egész pályás lemutyizás legyen ? hát, de micsoda marhaság ez, kérem ? langyos a sör, oszt így is jó
Trükkök Százai...
2014. szeptember 10. 23:25
Nem is tudom, a baloldal vergődését borzalmasabb-e nézni, vagy a magyar fociét. Mintha ugyanaz a kórság gyötörné mindkettőt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!