Magyar lehetsz, de kettős állampolgár nem!

2014. szeptember 18. 10:21

„Távozzanak az országból, akkor kettős állampolgárok lehetnek” – vallja Kaliňák. Elvégre túl sok magyar-szlovák kettős állampolgár biztonsági kockázatot jelent az országnak, amit meg kell előzni.

2014. szeptember 18. 10:21
Király Zsolt
Körkép.sk

„A szlovák alkotmánybírák (többsége) ugyanazt vallja, mint Robert Fico. Csak nem meri vállalni. Így inkább alibizik. Kerek három évig, hogy aztán kibújjon a felelősség alól. Ide jutottunk. Az eredmény: hontalanná vált állampolgárok százai a saját szülőföldjükön, Hisztéria, kettős mérce, politikai játszma, megalázott magyarok, reménysugárral kecsegtetett szlovákok. Íme, a »hazánk«, Szlovákia.

Az Alkotmánybíróság szerdán gyáva volt, és nem mert dönteni. Azaz mégis. Ivetta Macejková jó időzítéssel az állampolgársági törvényt megtámadó ellenzéki beadványt ad acta tette. A törvény továbbra is érvényes: aki felveszi egy másik ország állampolgárságát, automatikusan elveszíti a szlovákot. Robert Ficonak kerek három évűbe telt, míg kivárta a megfelelő alkalmat: az Alkotmánybíróság összetétele 13 fő, ebből jelenleg 11 hely foglalt. Bármilyen döntés megszületéséhez az alkotmánybírák többsége, azaz hét fő szavazata szükséges.

A 11 szlovák alkotmánybíró közül hatan azon a véleményen voltak, hogy Robert Fico állampolgárság-kobzó törvényével a világon semmi probléma sincs. Egy szavazat hiányzott a teljes sikerhez, de Ficoéknak így is megfelelt. Megoldja így is.

A magyarok továbbra is szívnak, a szlovákok meg örülhetnek. Robert Kaliňák és Miroslav Lajčák külügyminiszter törvénymódosítást készít. Értsd, aki állandó lakhellyel rendelkezik egy másik ország területén, azaz életvitelszerűen ott él, lakik, tanul, dolgozik, annak Szlovákia könnyít a törvény hatályán, és kettős állampolgár lehet. A magyarok pedig, akiknek eszük ágában sincs Pestre költözni, továbbra is szülőföldjükön szeretnének maradni, és a magyar állampolgárságot pusztán érzelmi okok miatt, a Magyarországhoz való nyelvi, történelmi, nemzeti, kulturális kötődés miatt vállalják, dögöljenek meg.

»Távozzanak az országból, akkor kettős állampolgárok lehetnek« – vallja Kaliňák. Elvégre túl sok magyar-szlovák kettős állampolgár biztonsági kockázatot jelent az országnak, amit meg kell előzni. Ezt mondta.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
egysegelem
2014. szeptember 18. 20:54
Nacionalizmus nacionalizmust szul, az erosodo magyar nacionalizmus felerositi a szomszedos orszagoket is, amibol a magyarok csak vesztesen johetnek ki, mert Mo csoro es gyenge, es semmi utokartya nincs a kezeben, raadasul az Orban kormany eljatszotta a nagyhatalmak joindulatat es szimpatiajat is, az egyetlen olyan erot, ami szamithatott volna a kerdesben. Kar erte.
Ellensúly
2014. szeptember 18. 17:33
Vajon Gyurcsány, a Hit Gyüli és Rogán most miért nem szervez tüntetést, mint Gyöngyösi Márton emlékezetes felszólalása után? Vagy a magyar kultúrát irtó nácival nincs gond?
atila68
2014. szeptember 18. 17:08
Én megértem a szlovákul beszélő szlovák állampolgárokat, hogy ilyen "érzékenyek". Olyan lehet nekik mint a belgáknak a flamandok, vallonok, franciák lakta Belgiumban.
Akitlosz
2014. szeptember 18. 16:15
A lakóhely és a haza nem feltétlenül azonos országot jelent.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!