Túlélni Simicskát

2014. szeptember 02. 18:59

Az idei év tapasztalatai alapján elmondható, hogy Viktorék majdnem mindent túléltek. Az egyetlen nyitott kérdés, hogy Lajos haragja túlélhető-e?

2014. szeptember 02. 18:59
Fabius
Varánusz

A dolog nem a véletlen műve. Lajos emberei az államigazgatás minden szintjén jelen vannak, nyilván tudnak mindenkiről mindent. Egy intésre nerhez lojális közmunkásból szennyesteregető tényezővé válhatnak, vagy orbáni tervek megvalósulását gáncsoló belső ellenséggé. Simicska egyedül többet tud a simlikről, mint a párt választmánya összesen, ráadásul a jobboldali média számottevő lapja, rádiója és tévéje is rendelkezésére áll, ha eljut odáig, hogy Orbánhoz vágja a szaros bilit. Arról nem is beszélve, hogy így választások idején ismét felértékelődik az összes, hozzá tartozó plakáthely is. Vicces lenne ha megfordulna a trend, és ezúttal a Fidesz jelölteknek nem jutna hely stratégiai fontosságú felületeken. 

Érdekes lesz figyelni, sikerül-e túlélni Simicskát?

Mert ez a háború így vagy úgy, de valamilyen eredménnyel végződni fog. Ha tűzszünet lesz  ami szerintem a legvalószínűbb opció  és valami gesztusértékű kiegyezés, Orbán akkor is veszít. Lesz egy ember az országban, akit nem tudott legyőzni a kétharmad nyújtotta szinte korlátlan eszköztárral, testre szabott különadókkal és semmivel. Azt erősen kétlem, hogy Lajos teljesen meghátrál és szó nélkül visszavonul majd a sarokba, ahol megszeppenve, szó nélkül elnézi a klánváltást. Ő nem az az ember. Ettől az is valószínűbb, hogy elszakad a cérna és szarfürdőt rendez Viktornak. Abból meg tud akkorát, hogy elsodorja az összes nerista félkegyelművel együtt. 

Innentől pedig leginkább az a kérdés, kisebbet vagy nagyobbat veszít Orbán, ha túl akarja élni Simicskát.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 84 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mich
2014. szeptember 03. 15:37
Na, ez a csúszó-mászó is megmondja a tutit... de csak orbánozik ÉS simicskázik...
Tintamin
2014. szeptember 03. 09:48
Az állami maffia mégsem jó úgy, ahogy Viktor elképzelte, Lajos önjáróvá vált, ezt Orbán rühelli, neki marionettek kellenek. Lázár, a pórázon tartott pitbull, Mészáros, a "szerencsés" milliárdos gázszerelő és a többi ánusznyaló tökéletes szolga, de Lajos sajnos nem az. Ezt kell megoldani. Hogy "közérdek"???? HAHAHAHAHA
jégecet
2014. szeptember 03. 09:29
A demograta ellenzék rövidebb pórázra akarja fogni Falust (kiveszik a vödröt a kezéből), Suchman Tamás szétveri a szocik aláírásgyűjtő pultját, Gordon inkább Párizs felé kacsingat, Fabius pedig ébren álmodozik.
fcsabi
2014. szeptember 03. 08:19
Álmodik a nyomor. Simicskával vagy anélkül nektek végetek van. Ez a ballib társaság soha nem tud visszatérni a hatalomba. Keserves évek várnak a szerzőre.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!