Navracsics lehet a Juncker-bizottság gyenge pontja

2014. szeptember 08. 10:13

Brüsszeli bennfentesek szerint Navracsics Tibor valamennyi biztosjelölt közül a legnagyobb eséllyel pályázik az EP visszautasítására.

2014. szeptember 08. 10:13
EUrologus
EUrologus

„Brüsszeli bennfentesek szerint Navracsics Tibor valamennyi biztosjelölt közül a legnagyobb eséllyel pályázik az EP visszautasítására. Az előző Orbán-kormány közigazgatási és igazságügyi minisztereként (és a miniszterelnök helyetteseként) személyében testesíti meg az Európai Unió és Magyarország között az elmúlt négy évben létrejött leglényegesebb konfliktusokat, az Alkotmánybíróság jogkörének korlátozásától kezdve, a bírák korai nyugdíjazásán át, a médiatörvényig. (...)

Az uniós intézményektől érkező kritika – annak megalapozottságától teljesen függetlenül – a választópolgárok egy része számára könnyen hiteltelenné tehető, ha az intézmények legitimitását és pártatlanságát jó előre megkérdőjelezik.

Hiába fogad majd el az EP újabb és újabb, a magyar kormányt elítélő határozatokat, ha azt lehet mondani, hogy a felkészült magyar jelölt, Navracsics Tibor visszautasításával az EP (egyébként nem létező) »baloldali többsége« bebizonyította, hogy még mindig nem tud mit kezdeni a kétharmaddal, és továbbra is az európai nagytőke érdekeit védik a magyar emberekkel szemben.

Hasonlóképpen, hiába indít majd a néppárti vezetésű és nagyrészt néppárti tagokból álló Európai Bizottság eljárást Magyarország ellen, amiért a magyar kormány nem tartja be vállalt kötelezettségeit, ha azt lehet mondani, hogy »a Jean-Claude Juncker vezette Bizottság most áll bosszút azért, mert Orbán Viktor nem támogatta elnökké választását«.

Csakúgy, mint Orbán szavazata Juncker ellen, Navracsics jelölése és esetleges bukása az EP-ben is alkalmas lehet arra, hogy a 2014-ben újraválasztott uniós intézmények hitelességét megkérdőjelezzék, és így a magyar emberek szemében gyengítsék a magyar kormányzat hatalmával szemben egyensúlyt képező (egyre kevesebb) intézményt.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 108 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gross
2014. szeptember 10. 12:15
Csak felhozom: a hírek szerint Navracsics az oktatásügy, kultúra, ifjúság, EU-s állampolgárságért felelős biztos lenne. Ami hatalmat ugyan nem ad, de legalább érdekes terület és Navracsicsnak meg is van hozzá a megfelelő háttere.
Brigadéros
2014. szeptember 08. 20:37
Ki is lógna az euroidióták gyülekezetéből egy felkészült, normális politikus...
peti
2014. szeptember 08. 18:12
na, erre a hirre meg a H. Kovacs Laci bacsinak is felallt egy kicsit izgalmaban, pedig arra alighanem mar reg nem volt pelda :) Feri meg a Gabriella ki is vertek egymasnak, szerintem. valoszinuleg hamarosan olvashatjuk a facses bejegyzeseiket a temaban :) nem fer egyebkent a fejembe, hogy egy ennyi nemzetkozi lehutot eltarto sohivatalba miert eppen pont a Navracsics ne ferne be... inkabb nem akarjak maguk koze, de az meg dicseret, tisztesseg, bar anyagilag rosszul erintheti.
atila68
2014. szeptember 08. 16:20
Navracsics elutasítása az EP kompromisszumképtelenségének bizonysága. Ennyi.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!