Az elszabadult Ebola

2014. szeptember 23. 16:29

A globális kapitalizmus Földet átfogó, hisztérikus mozgásainak mértéktelensége az e korszakokat meghatározó biológiai szörnyek rendszeres felbukkanásának legfőbb és legmélyebb oka.

2014. szeptember 23. 16:29
Bogár László
Bogár László
Magyar Hírlap

„Az ezzel foglalkozó kutatók az AIDS történetét vizsgálva jöttek rá arra az érdekes jelenségre, sőt, tudományos törvényszerűségre, hogy a legtöbb kórokozó virulenciája egy sajátos visszacsatolásos mechanizmus szerint működik. Ennek a visszacsatolásos rendszernek az a lényege a meglepő felfedezés szerint, hogy amíg a kórokozó potenciális gazdaállatai kicsi és egymással kapcsolatban alig álló közösségekben élnek, addig maga a kórokozó is igyekszik »bölcs és mértéktartó« lenni, pontosabban maradni. Meglehetősen alacsony szinten tartja tehát virulenciáját, inkább afféle krónikus betegséggé válik, amely a jut is, marad is elv alapján megosztozik a gazdaállattal annak biológiai erőforrásain. Amikor azonban érzékeli, hogy a potenciális gazdaállatok hatalmas és intenzív mozgásban lévő tömeggé változnak át, akkor a kórokozó robbanásszerűen növeli virulenciáját, hisz ilyenkor pontosan érzékeli, hogy bőven van zsákmány, amely így szinte korlátlanul pusztítható. 

Ez történt a fekete halál néven elhíresült első nagy pestisjárvány idején (távolsági kereskedelem), a szifilisz (nagy földrajzi felfedezések) és a tüdőbaj (nagyarányú városiasodás) robbanásszerű elterjedésénél, amely mindig egybeesett a globális terjeszkedés egy-egy nagy, szinte feltartóztathatatlan ugrásával. 

Mint tudjuk, a kereskedelem valójában a háború folytatása más eszközökkel, és fordítva. E kórokozók mindegyike akkor robbant, amikor a kereskedelem és a háború fegyverei egyszerre szólaltak meg. Vegyük a híres és pusztító spanyolnáthajárvány példáját. Ez az influenzavírus első igazán brutális világjárványa a legszerényebb becslések szerint is legalább háromszor annyi halálos áldozattal járt, mint maga az első világháború. Katonák és menekültek milliói jelentettek gazdagon terített asztalt az őrülten tobzódó vírusnak.

Az egyébként sok pusztítást okozó AIDS, a globalizáció korszakának jellegzetes szörnyetege, Nyugat-Afrika addig a világtól elzárt térségeinek a globális áramlási rendszerekbe való bekapcsolásához kötődött, és nagyjából hasonló lehet az ebola elszabadulásának oka is. E szörnyűbbnél szörnyűbb fenyegetések mélyszerkezetének kulcsfogalma tehát a mértéktelenség, vagyis hogy a globalizmus közvetlen üzleti szempontjai mindent felülírnak. A globális kapitalizmus Földet átfogó, hisztérikus mozgásainak mértéktelensége az e korszakokat meghatározó biológiai szörnyek rendszeres felbukkanásának legfőbb és legmélyebb oka. Van tehát okunk az aggodalomra, különösképpen azért, mert ráadásul a világ egy olyan globális véleményhatalmi gépezet ketrecében vergődik, amely aligha fogja önként megengedni, hogy mindez valaha is elbeszélhető legyen. 

Welcome to Eboland!”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 81 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kaffogó hebrencs
2014. október 14. 09:16
Tehát az eboláért is a háttérhatalom (akik ugye a tudjukkik) a kizárólagos felelős, és persze aggódni kell. Már megint, méghozzá nagyon.
bobita59
2014. szeptember 24. 08:32
Hát ekkora sületlenséget azért nagyon nagy szellemi teljesítmény összehozni. Az író minden bizonnyal kissé "bogaras"... :) Nomen est omen. :)
Box Hill
2014. szeptember 23. 21:02
Nem kell ahhoz globális kapitalizmus, hogy egy kolera járvány vagy spanyol influenza esetleg gyermekparalízis bejárja a világot.
RAMBO
2014. szeptember 23. 21:00
"A globális kapitalizmus Földet átfogó, hisztérikus mozgásainak mértéktelensége az e korszakokat meghatározó biológiai szörnyek rendszeres felbukkanásának legfőbb és legmélyebb oka." Persze faszfej, lásd. még: pestis a középkorban.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!