Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Két jó barát...?

2014. augusztus 06. 21:13

Olyan a két ország, mint a túl fiatalon házasodott pár: együtt indultunk, de az utunk szépen egyre inkább elmegy másfelé. Sajnos úgy tűnik, én a Keletre futó sztrádára kerültem.

2014. augusztus 06. 21:13
Pomaranski Luca
Kisalföld

Lengyelország, amely a gazdasági fejlődés szinte minden mutatóját tekintve messze kenterbe veri hazánkat, döbbenten figyeli, ahogy Orbán Viktor, szembemenve az európai demokratikus eszmékkel, nemhogy a kenyéradó kézbe harap, de módszeresen marcangolja azt. Hogy miközben a lengyelek – mint minden nyugat-európai nemzet – a térség biztonságát féltve kongatják a vészharangot Putyin agressziója miatt, a mi kormányfőnk a keblére öleli, s ahelyett, hogy a fejlett Nyugat lenne az etalon, mi inkább a korrupt önkényuralmi rendszereket lőttük be jövőképként. És erre még büszkék is vagyunk. Orbán egyes nyilatkozatai már az euroszkeptikus, a »kurucos virtust« egyébként sokban példának tekintő lengyel ellenzéki pártnál is kiverték a biztosítékot, kint ugyanis nem igazán értik, hogy erőforrásokat nélkülöző, másoktól függő, súlytalan kis országként mire verjük annyira a mellünket...

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
c.i.garetta
2014. augusztus 07. 12:19
"fejlett Nyugat..." -MUHAHAHAHAHAHA!!!!! Ezhülye!Leragadt 1982-ben!
Felebarát
2014. augusztus 07. 10:20
pedig a gugli azt írja, hogy Moszkvában él a legtöbb milliárdos...több, mint New Amsterdamban
kispufi
2014. augusztus 07. 09:52
igaz, hogy nem valami széles látókörű, de legalább előregyártott panelből építkezik. onnan már csak egy ugrás a tájékozottság és az eredetiség. vagy több.
Agnieszka
2014. augusztus 07. 09:00
Abból, amiből Luca itt él, Lengyelországban nem fog tudni megélni. Nem együtt indultunk, csak egyszerre, a két ország adottságai és helyzete nem összehasonlítható, nem beszélve a lengyel népség-katonaság mentális állapotáról, az egyház ottani, megérdemelt tekintélyéről, helyzetéről. Itt nem hiába volt nagy kapaszkodás az oktatási-művelődési tárca után a Horn-Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai korszakban. A buta, képzetlen ember nem okoskodik. A forint gyengülése könnyen lehet, h. végül is az Orbán kormány eredményes külföldről irányított gyengülését fogja elhozni. úgyhogy a Lucák számára van remény, a magyar többség számára kevésbé. Ez kezdettől benne volt a pakliban. Ez egy szétlopott, nyakig eladósított ország, szakképzetlen, írni-olvasni-számolni nehézkesen tudó tömegekkel. Nem elhanygolható különbség az, h. a milliós szakma nélküli, általános iskola alsó tagozat anyagából sem felkészült, jobb híján afrikai nyomorban tengődő, a börtönök lakóinak, az általános iskola elhagyóinak túlnyomó részét alkotó nemzeti kisebbség Lengyelországban nincs. Talán a klíma miatt is, ott a telek hidegebbek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!