Megtisztelni a népet

2014. augusztus 11. 07:38

Valamit tenni kell annak érdekében, hogy az önkormányzati választásokig hátralevő hetekben legalább abban bízzanak a választó népek, hogy a baloldal a kisebbik rossz, elhülyülése pedig átmeneti jellegű.

2014. augusztus 11. 07:38
Andrassew Iván
Népszava

„Ki kell mondani, hogy az, amit az úgynevezett baloldal - vagyis annak párjai ebben e választási évben műveltek, annyira szánalmas volt, hogy a legközelebbi időben össze kell ülni - akár hivatásos vitavezetők segítségével - és belső egyezményeket kell hozni, hogy ez soha többé ne forduljon elő. Nem azért, mert a pártokat, pláne azok vezetőit féltjük, hanem magunknak nem engedhetjük meg, hogy a jobboldal harsogó röhögése áradjon ránk az ország minden szegletéből. Szégyenünket nem enyhíti az, hogy a jobboldal meg minden képzeletet fölülmúlóan undorító módon viselkedik, él vissza a »kétharmadával«, meg azzal, hogy komolyan vehető, mozgósításra alkalmas baloldal híján azt csinál az ország behülyült népével, amit akar.

Olyan kötelező érvényű szabályokat kellene hozni, miszerint például az összefogásos jelölés határideje a választás előtt fél év, és aki addigra nem tudja eldönteni, hogy kiket indít, az ne induljon, és arra ne is szavazzon senki. Mert aki nem képes azzal megtisztelni a népet, hogy időben megismerhetővé teszi a jelöltjeit - mert csakugyan keres és talál jelölteket, és munkát fektet az egyeztetésbe -, az nem alkalmas arra, hogy képviselőket, pláne főpolgármestert állítson. Ugyanez vonatkozik a programalkotásra is: akinek nincs megismerhető programja, az ne induljon választáson, mert ez a választás, a demokrácia megcsúfolása. Akkor is, ha Fidesz szavazói ezt eltűrik, vagy netán a programtalanságot valami vicces-trükkös tréfának fogadják el. (Talán már látják, hogy ez hova vezet.)”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2014. augusztus 11. 13:06
Ha a posztkommunista oldal elhülyülése csak átmeneti lenne onnan tudnánk, hogy téged meg a szennylapod uszítóit vasvillával kergetnének Budapest utcáin.
hátakkor
2014. augusztus 11. 12:37
Iván megtisztelhetné népünket h nem hülyézi le..
imres
2014. augusztus 11. 12:23
Iván! Én mélységesen egyetértek minden javaslatoddal. Sőt, ha kell, áldozatot is hajlandó vagyok hozni a cél érdekében. Táblával demnstrálok minden baloldali rendezvényen, követeléseiddel. Vállalva a pofánverés kockázatát. Vezessétek be! De aztán ne csodálkozzatok, ha az lesz az utolsó koporsószeg a baloldali pártoknak. :)
tango47
2014. augusztus 11. 11:21
Hát ha az ország népe behülyült, hogy lehet, hogy ő kivétel? Nem tartozik a néphez?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!