Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Túl a Rubiconon

2014. július 19. 10:04

A mostani tragédiából egyértelműen a konfliktusban közvetve érintett Egyesült Államok jön ki a legjobban.

2014. július 19. 10:04
Stier Gábor
Stier Gábor
Magyar Nemzet

A leginkább most az valószínűsíthető, hogy a gépet lelőtték, méghozzá a felkelők, a körülmények azonban több mint homályosak. A motivációról nem is beszélve.

S ha már az érdekeknél tartunk, e logika szerint a mostani tragédiából egyértelműen a konfliktusban közvetve érintett Egyesült Államok jön ki a legjobban. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a Boeing tragédiája mögött az amerikaiak állnak. Ahhoz viszont kétség nem fér, hogy Washington kezébe komoly ütőkártyákat ad az eset a szankciók kérdésében húzódozó Európával, de még inkább a Fehér Ház szemében túlságosan magabiztossá vált Oroszországgal szemben. S természetesen a médiát ezek után még kevésbé fogja érdekelni, hogy az úgynevezett terroristaellenes hadműveletben civileket ölnek, s a tragédia minden bizonnyal háttérbe szorítja a gázai szörnyűségeket, a közben megindult szárazföldi akciót is. S ne lepődjünk meg, lassan teljesen feledésbe merül az is, hogy mi indította el valójában a lavinát Ukrajnában. Ellenben borítékolható, hogy a nyugati fősodor sajtója Putyinon kéri majd számon a történteket.

S innentől már szinte mindegy, hogy ki, kik a felelősek közel 300, az egyre inkább eldurvuló orosz–ukrán vitákban egyáltalán nem érintett civil haláláért, a tragédia következményei beláthatatlanok. A felek átlépték a Rubicont, idegesen sodortatják magukat, s mind jobban feszíti őket a gyűlölet.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
soelmo
2014. július 19. 17:03
Nem vagyok olyan biztos benne, hogy az USA bármiből is olyan jól jött volna ki... és nem elsősorban a saigoni nagykövetség tetejéről menekülő amerikaiakra és kollaboránsokra gondolok első sorban....
silenceCZ
2014. július 19. 15:57
nem tudom, hogy ki indította azt a robbanószerkezetet, amely ehhez a tragédiához vezetett. Az viszont nyilvánvaló, hogy bármi történik is, az mindig az USA-nak felel meg a legjobban. Sajnálom, ennek az Amerikának már semmi köze a Függetlenségi Nyilatkozathoz, semmi köze Thomas Jeffersonhoz...
várúr
2014. július 19. 15:42
Amit eddig biztosan tudunk: '98-ban egy amerikai hadihajóról lőttek le egy iráni polgári gépet. Méghozzá nemzetközi légtérben a Hormuzi szorosban. Előtte az oroszok lőttek le egy koreai gépet, mert orosz légtérbe szállt. Még korábban egy Malév gépet lőttek le Libanon fölött, máig nem tudni, izraeliek, szíriaiak vagy egyiptomiak. Ennyi.
kukagyerek
2014. július 19. 14:13
"..a konfliktusban közvetve érintett Egyesült Államok jön ki a legjobban." .......... Amerika egyre gyorsabban rohan a saját vesztébe. Úgyhogy ez a cikk helytelen következtetésekre jut akkor, amikor az ellenkezőjét állítja.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!