Az első lépés

2014. július 25. 07:42

Az MKB egy hosszabb folyamat első lépésének bizonyulhat, ha tényleg valóra válnak a három-négy hazai pénzintézet külföldi tulajdonosainak kivonulásáról szóló jegybanki előrejelzések.

2014. július 25. 07:42
Nánási Tamás
MNO

„A kormány már több jelentős lépést is tett annak érdekében, hogy komoly átalakulások induljanak el a hazai bankok körében. A célt maga a miniszterelnök mondta ki: a magyar tulajdon aránya ötven százalék legyen. S miután megerősítette a takarékszövetkezeti rendszert, és ugyanilyen céllal két hazai kézben lévő kisbankban is meghatározó részesedést szerzett, most a gyakorlatban is megkezdte a külföldi jelenlét csökkentését az állam. Az MKB egy hosszabb folyamat első lépésének bizonyulhat, ha tényleg valóra válnak a három-négy hazai pénzintézet külföldi tulajdonosainak kivonulásáról szóló jegybanki előrejelzések. Az MKB-vétel tehát jóval többről, a tulajdonosi átrendeződés felgyorsításáról szól.

S bár ez rendben is volna, nem feledkezhetünk el arról a kérdésről sem, hogy az ehhez szükséges állami szerepvállaláshoz megvan-e most a költségvetésben a fedezet? Mert ugyan a szakminiszter azt állítja, hogy az MKB nem kerül az adófizetők pénzébe, de vajon akkor milyen forrásból fizeti ki a kormány a 17 milliárd forintos vételárat, ha nem az államadósság terhére? Varga Mihály kijelentésének az lehet az egyik magyarázata, hogy a miniszter bízik abban: a majdani értékesítéskor az állami ráfordítások megtérülnek.

Márpedig lesz kiadás, már a közeljövőben, méghozzá bőven. Nem véletlen, hogy a bajorok tegnap úgy nyilatkoztak: érezhetően megkönnyebbültek.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Axxtro
2014. július 25. 11:02
Javítás: Az hosszú éveken át magasan tartott MNB alapkamatért, a kereskedelmi– és hitelbankok elmúlt évtizedben előadott tisztességtelen hitelezési gyakorlatáért ki fizetett? Okostojás.
gandras
2014. július 25. 10:29
Vajon olcsóbb lesz a hitel? Vajon magasabb lesz a betéti kamat? Vajon lesz ingyenes számla? Vajon nem lesz több apróbetű?
gandras
2014. július 25. 10:19
Vajon mennyi lesz a veszteség, meg a bankadó összesen? Vajon a majdani eladásnál ezt is számolják? Vajon itthon kinek lesz erre pénze? Vajon fognak perelni a devizahitelek miatt? Vajon mi lesz, ha nem perelnek, a többi bank meg estleg nyer?
ceres
2014. július 25. 09:05
Amennyiben mód lenne visszaszerezni , példáúl, Erdély egy részét, a "liberális" szekta hisztérikusan ismételgetné: nem kell,nem lesz ez így jó, mert az erdélyi természeti kincsek az Orbán-banda tulajdonába kerűlnek..--Ezek ilyenek: minden nemzeti vagyonnövekedést elleneznek, mert az csökkenti a belterjes -pesti -befolyásukat. A nemzeti vagyon gyarapítását öncélú nacionalizmusnak hazudják.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!