A második a Pásztor-ügy

2014. július 18. 16:33

Egy városi polgármesteri pozíció elhódítása a jobboldaltól fontosabb, mint az, hogy végre legyen tisztességes, antirasszista balközép politika?

2014. július 18. 16:33
Miklósi Zoltán
Szuverén

„Pásztor azonban nemcsak cigányozott. Rendőrkapitányként, tehát közhatalmat gyakorló személyként a romákkal való együttélésről beszélve magát a nem roma csoport képviselőjeként azonosította (»nekünk nem megy az együttélés velük«). Holott a magyar állam – roma és nem roma magyarok közös államának – képviselőjeként nem azonosíthatja magát a magyar állampolgárok egyetlen csoportjával sem a másikkal szemben. Aki ezt a normát megsérti, kizárja magát a demokratikus közéletből. Amikor a magyar baloldal jelentős része ennek ellenére őt jelöli közhatalmi pozícióra, akkor maga is semmisnek nyilvánítja ezt a normát. És ezzel eljátssza minden alapját arra, hogy a demokratikus normákat másokon számon kérje.

Ám képzeljük el egy percre, hogy Pásztor őszintén, komolyan felülvizsgálja egykori szavait, és minden eszközzel kifejezi, hogy nézetei megváltoztak. Ha ez megtörténne, mit jelentene Pásztor jelölése? A volt rendőrkapitány jelölésével még így is azt üzenné a baloldal, hogy a romakérdés elsősorban rendőri kérdés, a miskolci etnikai konfliktus kezelésére a legalkalmasabb személy egy volt rendőr. Ez a legnagyobb hazugság az összes közül. A cigánysággal kapcsolatos őszinte beszéd nem a »cigánybűnöző«-zéssel kezdődik, hanem azzal, ha kimondjuk: ennek a helyzetnek az enyhe javulása is sok-sok áldozatot követelne, még nagyon sokáig, a többségtől és a kisebbségtől egyaránt. Hogy nincsen könnyű, fájdalommentes megoldás, amely csak a romákkal szemben támaszt elvárásokat. Hogy ebben a nagy bajban egymásra vagyunk utalva, csak közös erőfeszítéssel változtathatunk.

Zárszó: elismerést érdemel, hogy az Együtt-PM, valamennyit mentve a baloldal becsületéből, kihátrált Pásztor mögül. Ez azonban kevés. Ha nem indítanak vele szemben valódi alternatívát jelentő ellenjelöltet, akkor azt üzenik, hogy egy városi polgármesteri pozíció elhódítása a jobboldaltól fontosabb, mint az, hogy végre legyen tisztességes, antirasszista balközép politika. Pedig ha az nincsen, akkor minek a polgármesteri hatalom?”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
forsteandretredjemann
2014. július 18. 19:11
Ennél színvonalasabb liberrált írók cikkeiből is az világít, hogy most kezd lassan leesni a valóság. A "baloldali" és "jobboldali" fogalmában semmiféle szempontból nem referenciapont egyik liberális "hitelv" sem. A "rasszizmus", "antiszemitizmus", "LMBTQRTZX...", "tolerancia", "másság", stb. hitelvekkel(?) jellemezhető(?) liberalizmushoz való viszony egyáltalán nem határoz meg bal- vagy jobboldali orientációt. Attól, hogy valaki abnormális, még nem baloldali. Csak "liberális". Locke-től holtában is elnézést kérek, se sajnos mamár ezt jelenti.
kurbitalis
2014. július 18. 19:09
"Pásztor azonban nemcsak cigányozott. " Mééér!? Zsidózott meg magyarozott is? Ez egy globálrasszista. Csak az a problem, hogy eddig egymás lerasszistázásán kívül még senki sem foglalkozott azzal, hogy mi lenne a sürgős teendő.
Antifasiszta_Légió
2014. július 18. 18:53
"cigánybűnözés" így "cigánybűnözés" úgy "cigánybűnözés" amúgy... azon gondolkozom hogy ebben a nyomorult kis geci országban vajon elég lesz-e az összes megélhetési pártnak és párttákolmánynak ez a "cigánybűnözés" "definíció" a megélhetéshez???? vajon képes lesz-e ez a szóösszetétel megélhetést nyújtani/biztosítani az össze pártnak akik kelet-magyarországon indulnak a választásokon....????....
Antifasiszta_Légió
2014. július 18. 18:53
"cigánybűnözés" így "cigánybűnözés" úgy "cigánybűnözés" amúgy... azon gondolkozom hogy ebben a nyomorult kis geci országban vajon elég lesz-e az összes megélhetési pártnak és párttákolmánynak ez a "cigánybűnözés" "definíció" a megélhetéshez???? vajon képes lesz-e ez a szóösszetétel megélhetést nyújtani/biztosítani az össze pártnak akik kelet-magyarországon indulnak a választásokon....????....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!