Megérdemelték a németek a vb-győzelmet? Hát persze, hogy meg!

2014. július 14. 07:18

A döntő nem hozott nagy futballt, ezen sincs mit csodálkozni, évtizedek óta így van. Feszültség ezzel együtt volt benne, nyerhették volna az argentinok is, ha ők rúgják be a helyzeteiket, de így igazságos ez, ahogyan mégis végződött.

2014. július 14. 07:18
Gazda Albert
Cink

Négy évvel ezelőtt frissebben és szellemesebben játszottak a németek, de csak elődöntőig jutottak, ezúttal viszont a rutin és az összeszedettség kompezálta azt, ami azóta egy kicsit elveszett. Egy meccset sem buktak, négyet simán, kettőt ráadásban nyertek, a Ghána elleni csoporttalálkozó sikerült a legkevésbé. Ezenfelül a torna három kiütéses sikeréből kettőt ők hoztak össze, az elsőt a portugálok, a másodikat a brazilok ellen, az utóbbi összecsapást, azt az elképesztő 7-1-et soha nem fogja elfelejteni, aki látta, és még azok sem, akik esetleg nem. Az benne van már a történelemkönyvekben kiradírozhatatlanul.

A döntő nem hozott nagy futballt, ezen sincs mit csodálkozni, évtizedek óta így van. Feszültség ezzel együtt volt benne, nyerhették volna az argentinok is, ha ők rúgják be a helyzeteiket, de így igazságos ez, ahogyan mégis végződött. Ráadásul külön szuper volt, ahogy Götze megcsinálta azt a mindent eldöntő gólt az 1-0-hoz.

Az argentinok olyanok voltak a vb-n, mintha ők lennének az új olaszok, az egyenes kieséses szakasz négy meccsén csak két gólt szereztek – az egyiket hosszabbításban –, másfelől mindössze egyet kaptak, mondhatni, a legrosszabbkor. Lionel Messi nem bírta megcsinálni – így egyelőre még mindig nem ő minden idők legnagyobb futballistája.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vizesnyolcas
2014. július 14. 15:29
"A döntő nem hozott nagy futballt..." Szerintem meg igen. - Csak az erőviszonyok végig nagyon kiegyenlítettek voltak. Ilyenkor ne várja senki, hogy valamelyik fél látványosan padlóra viszi a másikat. Abban az értelemben gondolom nagy futballnak, hogy mindkét fél csapatjátékából itthoni edzőink sokat tanulhattak volna (ha lenne szemük hozzá).
cutcopy
2014. július 14. 11:53
Ez a gyerkőc csak közkívánatra okoskodik a fociról..? mert nem kéne erőltetni..
orion
2014. július 14. 11:49
Miért nem úgy teszik már föl a kérdést egyesek, hogy elég demokrata-e Németország ahhoz, hogy megnyerje a VB-t? Hiányolom a direkt politikai vonalat, ez mégiscsak a Mandi! :)
C.Dömötör
2014. július 14. 11:20
Egy olyan játékos, aki a VB-n nem bizonyít, mint Messi,most már másodszor, sohasem lesz a világ legjobb játékosa. S, mellesleg, teljesen jogosan.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!