Tiltott gyümölcs

2014. július 03. 17:58

Legutóbb az egyik kormánypárti városatya vette védelmébe a közterületen „magyar gyümölcsöt árusító hazai termelőket”.

2014. július 03. 17:58
Dombai Tünde
Délmagyar

Szükséges lenne már eldönteni, és ez nem elvi kérdés – ki beszél itt elvekről! –, hogy mi a szabályos és mi nem, mi uniós szabvány és mi unortodox. Szóval mi kuruc és mi labanc. Még inkább: nem kellene a szavakat lejáratni azzal, hogy hol erre, hol arra használjuk fel őket, éppen a széljárásnak megfelelően. A kifejezéseknek helyi értékük van, és mindnyájan látjuk, a »polgár«, a »demokrácia«, az »emberek« mára csaknem teljesen elértéktelenedtek. Ha mindenki »őstermelő«, csak mert egy-egy politikus a pillanatnyi érdekei szerint most éppen így látja jónak, ez a szavunk is elveszhet. (Érthetőbben: nem lehet ugyanazt a tiltott gyümölcsöt egyszerre elrettentőnek és kívánatosnak beállítani.) Persze annál, hogy a nyelv torzul, lényegesen nagyobb baj, hogy a gazdaság, ahelyett hogy tisztulna, zavarossá válik. A zavaros beszéd a zavaros viszonyok kifejezője, és hát tudjuk, a zavarosban éppen úgy veszélyes halászni, mint ahogyan az is igaz, hogy az állóvízben eliszaposodik a halak húsa.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2014. július 04. 14:29
A hölgy szerint tiszta gazdaság=termelő-felvásárló-nagykereskedő- multi- vásárló. Tessék minden hová minimum 10-15%-ot tenni. Szerintem kell, hogy legyen termelő- vevő viszonynak is és az legalább annyira tiszta, mint az előző.
S0ma
2014. július 03. 21:27
Na, mára elég volt minden okosból.
Ángyán Páván
2014. július 03. 21:17
Közterületen élni, baszni, szarni lehet. Gyümölcsöt árulni nem. Világos.
kjkj945
2014. július 03. 21:12
http://nav.gov.hu/data/cms281403/06_Ostermelok_2013.pdf 1. Ki minősül mezőgazdasági őstermelőnek? A személyi jövedelemadóról szóló törvény1 rendelkezése szerint mezőgazdasági őstermelő az az e tevékenysége tekintetében nem egyéni vállalkozó magánszemély, aki betöltötte a 16. életévét, a saját gazdaságában az Szja tv.6. számú mellékletében felsorolt termékek előállítását végzi, és ennek igazolására őstermelői igazolvánnyal rendelkezik, továbbá a családi gazdálkodó és annak a családi gazdaságban nem foglalkoztatottként közreműködő családtagja is az Szja tv. 6. számú mellékletben felsorolt termékek előállítására irányuló tevékenysége(i)nek bevétele (jövedelme) tekintetében.2 Mezőgazdasági kistermelőnek az az őstermelő tekinthető, akinek az adóévben --- jogszabály alapján kapott támogatás összegével csökkentett --- őstermelői tevékenységéből származó éves bevétele nem több 8 millió forintnál.3 Az őstermelői tevékenység --- amennyiben általános forgalmi adó alanyiságot eredményez --- adószám birtokában gyakorolható azzal, hogy az adószám bármelyik megyei (fővárosi) adóigazgatóságtól igényelhető.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!