A kormányfő nem szégyelli

2014. július 28. 07:34

Lényegében bejelentette azt, amit amúgy tudtunk: valami ázsiai típusú diktatúrát szeretne. Vagyis nem ő, hanem mi.

2014. július 28. 07:34
Andrassew Iván
Népszava

„Orbán megint nagyot jelszavazott Tusványoson, szokatlanul őszinte beszédében. Lényegében bejelentette azt, amit amúgy tudtunk: valami ázsiai típusú diktatúrát szeretne. Vagyis nem ő, hanem mi. Ő csak hallja a mi kis hangunkat. Bár egy újságíró számára nagy kaland diktatúra ellen harcolni, nem emlékszem, hogy valaha is arra ébredtem volna, hogy Kim Dzsongun, Putyin, vagy Lukasenka uralma alatt szeretnénk élni. Orbáni alaptrükk: álmodik valamit, aztán többes szám első személyen meséli el. Pedig téved: mielőtt élvezhetné pitiáner diktatúráját, elsöpri a történelem.

Amúgy majdnem jó irányba kutakodik, mert talán fölismerni látszik, hogy nem a nemzetinek nevezett intézmények szaporodása teszi erős nemzetté Magyarország népét, hanem az, ha olyan államunk lesz, amire büszkék vagyunk, amit óvunk,építünk, és ellenőrzünk. Nem a hazaszeretetről kell hadoválni, hanem tudomásul enni, hogy ez a szeretet munka. Közös. Értelmes.
 
Orbán tudja ezt, mégis a jóval ócskább, ám hangzatosabb »munka alapú társadalom« vágyát hozza föl minden beszédében. Egy olyan országban, ahol jóval kevesebb munka van, mint kellene, ahonnan emberek sokasága külföldre menekül a munkanélküliség miatt, ahol gyerekek éheznek, mert a szüleik nem jutnak munkához, ez a kristályos cinizmus.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 96 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szesztestver
2014. július 28. 14:58
Mit vetettunk,hogy ma ket tetuhintast kell olvasnunk. A harmadik,az a Desi mar utban errefele.
forsteandretredjemann
2014. július 28. 14:54
Pont a Népszavából ázsiai típusú diktatúrával riogatni erős humorérzékre vall. Megtagadják a lap történelmének 70%-át. Elfordulnak attól amiért egykoron hatcoltak. Hát itt tartunk. Hüpp.
pkarcsi
2014. július 28. 14:40
Hát még nem tüntél el a népszaváddal együtt a balfenéken, pajeszos öreg haver?
kurbitalis
2014. július 28. 14:04
Andressew! Amíg a libernácik újságírókat fenyegetnek meg, addig ne óbégassatok ti diktatúráról. Döbbenetes!!! http://magyarhirlap.hu/cikk/1651/A_szocialistak_Miskolcon_inzultaljak_az_ujsagirokat
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!