Budapest elcsalása: csak a szokásos

2014. június 03. 17:07

Az ellenzék most ébred rá, hogy utolsó reménybeli támaszpontját, Budapestet is el akarják venni „tőlünk”, holott már rég elvették.

2014. június 03. 17:07
Tokfalvi Elek
hvg.hu

Az ellenzék most ébred rá, hogy utolsó reménybeli támaszpontját, Budapestet is el akarják venni »tőlünk«, holott már rég elvették. Miután szépen, fokozatosan összezsugorították az önkormányzatok adóbevételeit, azaz a polgárok jogát, hogy bármi fontos dolgot számon kérjenek a saját maguk választotta önkormányzattól, a Fidesz »megmentette« az önkormányzatokat azzal, hogy államosította a kórházakat és az iskolákat, egyelőre »megmentette« az uniós szerződésben vállalat dugódíjtól. Aminek az önkormányzatok és a polgárok nagyon örültek, csak hát azokat a pénzeket máshol, más módon mégiscsak be kell fizetni az államnak – úgy, hogy az elköltésbe az érintett polgároknak végképp semmi beleszólásuk nincs. Az okmányirodákat központosították: a helyi közigazgatás a továbbiakban állami közigazgatás.

A helyi önkormányzatnak ma már túl sok értelme nincs pártállami feladatok lebontásán, uniós támogatások és központi pénzek presztízs- és kozmetikai beruházásokra való átcsatornázásán és esetleges visszafolyatásán kívül. No meg a munkanélküliség tüneti kezelésén kívül, amit közmunkának neveznek, és ami szintén nem helyi pénzekből történik. A részletekről az önkormányzati törvény 13. paragrafusa tájékoztat (szerencsétlen szám).

Kampányol valaki azért, hogy ez ne így legyen? Nem. Akkor meg mit számít az, hogy ki a főpolgármester, és a Fidesznek 49 vagy 80 százaléka van a közgyűlésben? Ha valami nem tetszik a kétharmadnak, az önállóság alibijét is elveszi, oszt végeztem, hatszáz.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atila68
2014. június 04. 09:19
Te Elek! Budapest nem a XIII.kerület, meg a zsidónegyed.
kjkj945
2014. június 04. 07:39
És Tirat lesz a vezetőség?
bunko_jobbos
2014. június 03. 22:46
A magyar önkormányzati rendszert nem nagyon érti kedves szerző! És akkor finom voltam. Rengeteg feladat maradt az önkoriknál, de csak azok, amik rájuk tartoznak. Tudnék mesélni az önkormányzati okmányirodákról. Meg az önkormányzati, külföldieknek kijátszott vízművekről stb. stb.
elfelejtette
2014. június 03. 22:12
Valaki világosítson már fel arról, hogy mi a jó fővárosi hatalom-megosztás! Csak mert az elmúlt 2x(huszoniksz) évben arról lehetett olvasni, hogy a meglevő az nem valami jó. Maga a demokrácia csúcsa, csak az a probléma vele, hogy szar. Szerintem a mostani előterjesztés nem feltétlenül jó, de mivel maga a balliberális oldal volt az, amelyik fennen hirdette, hogy a rendszer nem jó, majd ezek után nem csinált semmit. Kvázi a tétlenségével legitimált mindenféle változtatást. És ugyanez érvényes a parlament létszámára, az alkotmányra, etc, etc...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!