Miért is kéne kormányprogram?

2014. május 20. 21:12

A kormányfői beiktatási beszéd felért egy kormányprogrammal.

2014. május 20. 21:12
Bernard Gui
Tutiblog

„Ha elolvasom a világ pártjainak pártprogramjait, kb azon a szinten vannak általánosságok terén, mint a Fidesz 2010-es programja. Ezek a programok részint populisták, választást akarnak velük nyerni. Másrészt meg a párt filozófiáját tükrözik, és nem feladatok részletes cselekvési terveket bemutatni. Azzal nem lehet választást nyerni. Amerika megvan? A hatalmas, hiszterizált tömeg a választási kampányestekre berendezett sportcsarnokokkal? Ójhé.

Egyébként meg mivel bármikor beüthet bármi váratlan, ezért igazán kormányprogramot írni tök felesleges egy olyan kormánynak, ami épp »folytatja«. Nem hitelesebb, ha van négy év tapasztalatunk valamiről, és ennek fényében ítéljük meg, mi lesz később? Ha most Orbán letenne egy teljesen eddigiekkel szembemenő kormányprogramot az asztalra, akkor mi lenne valószínűbb? Ennek hinni, vagy annak, hogy »folytatjuk«? Én inkább hiszek a tapasztalatban, mint dokumentumokban.

Egyébként meg: a kormányfői beiktatási beszéd felért egy kormányprogrammal.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2014. május 21. 16:25
Guy?
Zokni
2014. május 21. 16:10
Sületlenség. Természetesen kell kormányprogram. Nem kellenek bele konkrétumok, mert általánosság és általánosság között is jelentős különbség lehet, és a lényeges irányok abból is láthatók. És nekünk nem kell elolvasnunk, elég az újságíróknak és a szakértőknek, illetve a politikusoknak kell olvasni az egymás programját, és abból kell érvelni, azt kell bírálni, és kommentálni. Illetve választási beszédeket mondani. Aztán a polgár dönt. Nézzük az utolsó beszédet (a kötcseit 2010-ben), ami mögött ezek szerint, valódi forgatókönyv lehetett, "csak" nem publikálták, mint kormányprogramot. DE én kisilabizáltam, átrágva magamat a beszéden. Tehát mi is lehetett a programjuk: - személycserék a kulcspozíciókban, MINDENÜTT; - a hatalom fontosabb, mint a közösségi célok; - az államilag támogatott kultúrának küldetése lesz; - az „értékek” legfontosabb ismérve a siker: sikerpropaganda lesz; - az állami, nem állami meghatározó értelmiségiek, közfunkcionáriusok szintén le lesznek váltva; - állami piacszabályozás, más szóval korrupció kell; - újraprivatizáció; - hitelfelvétel megállítása – nem jött be, sőt: megtörtént a mnydt.-i vagyon lenyúlása; - közszolgáltatások (eü., okt.ü.) teljes egészében központi irányítás alá kerülnek, protekcionista gazdaságélénkítés (MNB); - szociális juttatások megnyirbálása; - média elfoglalása, narancsszínűre festése; - a műveletlenség, és faragatlanság szóvivői stílussá emelése (szőke nő, a szemüveges, és a többi…), történészi dilettantizmus miniszterelnöki rangra emelése; - polgári összefogás, mint cél, valójában a jobboldali vetélytársak leszalámizása, vallási adu; - a politikai vita, mint legfőbb érték kizárása, vsz későbbiekben is a Parlament jelentőségének folyamatos csökkentése; - legfőbb terv: az ellenzék elhallgattatása, a propaganda lehetőségek korlátozása, az anyagi forrásai beszűkítése, a demagógia kampánya, a tájékoztatás bedugaszolása. „Hölgyeim és Uraim! Ez volt a terv A Fidesz-KDNP terve. Bevált. Tehát folytatjuk.”
Logogrif
2014. május 21. 06:13
"..a magyarból épp az hiányzik,ami az európai szellemre általában jellemző:a tevékenysége feszültsége,a számvetés s a kitartása..."/Prohászka Lajos - Ha volna becsület, ha volna okos terv, ha volna kiművelt köznép... Ám még ma is jó volna néhány szlogen helyett néhány alapvető konkrét szám aról,hogy rövidtávon/1 év-és közép távon 2-3 év mit akar elérni a nem tisztelt politikai éra: akkor tán nem itt tartana M.o. - s az egyszerű köznép legalább tudná miért érdemes meghallgatni "őket.." no persze az sem lenne bolondság, ha vezéreink valamiféle felelősséget is mernének vállalni- "alkotmányos elkötelezettséggel" is!!!Nem ötéves tervekre/bohózat, nem éves költségvetésre/ellenőrizhetetlen adatsorokra - kell gondolni.- G.B.Shaw:..."Felelős az aki azzal a tudattal vállalja,hogy ha hibát követ el: felelősségre vonható...sőt agyon is lőhető...."Ez utóbbi már persze jellemzően írói túlzás.
balbako_
2014. május 21. 06:05
Itt a Mandineren is lehozták Orbán Viktor beiktatási beszédét. Tételesen elmondta mit szándékozik tenni a kormány ennél mélyebb kormányprogram még nem született 1989 óta. Mi kellene még?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!