Köszöntő

2014. március 13. 17:05

Köszönöm, hogy bekopogtatott személyes életterünk virtuális ajtaján. Családommal együtt szeretettel köszöntjük az „elektronikus országút” megfáradt vándorát. Foglaljon helyet.

2014. március 13. 17:05

Kedves Látogatóm!

Köszönöm, hogy bekopogtatott személyes életterünk virtuális ajtaján. Családommal együtt szeretettel köszöntjük az „elektronikus országút” megfáradt vándorát. Foglaljon helyet. Érezze magát otthon nálunk. Ölelő karokkal várjuk, s viszont ölelést kérünk cserébe. Ölelni és ölelve lenni. Valljuk, hogy ezek emberi életünk csarnokának legfontosabb tartóoszlopai. Szeretni és szeretve lenni. Az élet állandóan jelen levő és áramló szeretetfolyamába belemerítkezni és másokat is belemeríteni. Adni és kapni, s a kettőt egyensúlyban tartani. A meglévőt tisztelettel megőrizni, s az újat alázattal világra segíteni. Önmagunk félelmeit leküzdeni, s ezáltal lelkünk legrejtettebb zugait is felfedezni. Megismerni életünk napos és árnyékos oldalát. Szeretni és elfogadni önnön magunkat. S aztán csak adni, kitárva szívünk ablakát és ajtaját. Leülni lelkünk terített, gyertyafényes asztalához, s ölelésre tárt karokkal vendégeket várni.

Életünk során az elfogadó szeretet mellett meg kell tapasztalnunk az emberi önzést, kapzsiságot, gyűlölködést és hatalomvágyat is. De talán a megpróbáltatások és az elviselendő szenvedések, a mérhetetlen emberi igazságtalanság ellenére fülünkbe cseng még nagyapáink tanítása, miszerint életutunk sikeres végigjárásához semmi egyéb nem szükségeltetik, mint jóindulat az emberek iránt és megértés a világ dolgaival szemben. S ha ez a kettő, mint zsinórmérték fűzi fel életünk napjait, akkor néha ránk köszön a táltos paripa, s a szívünk tarisznyájából sosem fog elfogyni édesanyánk hamuban sült pogácsája, s talán jótetteink helyében mások jótettei is elérnek bennünket. S végül megértjük azt is, hogy életünk nem más, mint folytonos útonlevés, s egy-egy kilométerkövön megpihenhetünk ugyan, de végleges tábort verni nem áll hatalmunkban. Így hát, ha majd megpihent és erőt gyűjtött „lelkünk terített asztalánál”, kívánjuk, hogy békességgel folytathassa földi életének vándorútját, melynek során sose szűkölködjön szeretetcseppekben.

Barátsággal: Bencsik János és családja

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Valodi
2014. március 14. 09:57
Jól tudom, hogy Bencsik most a 2016-17-re prognosztizált gazdasági/társadalmi összeomlás vész-stratégiai tervezetén dolgozik?
Agnieszka
2014. március 14. 08:15
Van abban igazság, amit Bencsik mond, de azért az állapotbeli kötelességekről és az igényes, kitartó munkáról, a célok helyes kitűzéséről sem feledkeznék el. Ez az életben járás érzelmi része, szépen, ötletesen megfogalmazva, h. általában hogyan viszonyuljunk az ember társhoz, de én elsősorban a munkára szavaznék. Van egy fantasztikus lengyel sorozat, a Dom, egy ház lakóinak életén keresztül Lengyelország a háború végétől a Szolidarnoscs és a kormány 1980-as megegyezéséig. Ebben a a főhős édesanyja arra oktatja fiait, h. úgy éljenek, h. senkinek ne kelljen sírnia azért, amit tesznek. Az egyébként írástudatlan földműves édesapa pedig arra, h. ami munkába kezdenek, azt jól csinálják, s fejezzék be.Ez sokoldalúbb megközelítésnek tűnik.
dobzselaci
2014. március 13. 22:54
Közhely- és modorosság-esszencia. Ilyet hogy lehet összehozni józanul, izzadás nélkül?
gross
2014. március 13. 19:42
Stílusparódia.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!