Jó napom volt. Megírom

2014. január 16. 12:19

Bekerültem Pártunk és Kormányunk korszakalkotó, a munkanélküliségi és a foglalkoztatási statisztikákat így, a választási kampány idején, látványosan javítani hivatott téli közmunkaprogramjába.

2014. január 16. 12:19
Jakab Attila

Rám mosolygott a szerencse. Egy nagyon közeli gimnáziumba kerültem. Itt megismerkedhettem történelemtanár, illetve vegyészmérnök közmunkás kollégámmal. A tanári előtt a több órás csendes üldögélés során, miközben szemléltük a minket méregető tanárok és diákok jövését-menését, nagyon sok mindent megbeszélhettünk. A nap végére még egy relatíve csendes helyet is sikerült találnunk magunknak a könyvtárban. Így legalább a tanároknak sem kellett folyamatosan azzal a valósággal szembesülniük, amiről esetleg nem akarnak tudomást venni. Arról nem is beszélve, hogy a középiskolás diákok, akik történetesen érettségi és pályaválasztás előtt állnak, még nem eléggé alkalmasak/érettek arra, hogy helyesen tudják értelmezni mindazt a pozitívumot és jövőbeni perspektívákat, amit a diplomás közmunka kínál számukra (pl. szórólapok rendezése) a Vezérünk által elképzelt munka- és tudásalapú társadalomban. Óvni kell őket az esetleges negatív kisugárzásoktól, nehogy elveszítsék hitüket abban a fényes jövőben, amely nekik készül – már amennyiben mégis a diploma, és nem a betanítottmunkás-lét mellett döntenek.

Mindent összegezve jó, élményekben és tapasztalatokban gazdag napom volt. Vétek lett volna, ha ezt elmulasztom megírni. A Nemzet és a Vezér talán meg sem bocsátja. Így azonban reménykedem abban, hogy országszerte a sok-sok tízezer diplomás közmunkás talán nagyobb örömmel megy majd nap mint nap munkába. Átérzi az április 30-áig, vagyis a választások eredményhirdetéséig tartó helyzetének minden súlyát és felelősségét, és tevékenyen hozzájárul a centrális erőtér pozitív energiáinak folyamatos megújulásához.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2014. január 16. 20:31
""Jó napom volt. Megírom"" Pedig mennyivel jobb lenne, ha megírás helyett inkább olvasnál!!!
emitolitosz
2014. január 16. 20:25
Üdv tanár úr a zúzdában.. Ha mindent összegezve jó, élményekben és tapasztalatokban gazdag napja volt, akkor adjon hálát az ön által preferált transzcendens lénynek, oszt jó napot. Egy volt tanítványa. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy én anno az ön óráinak elenyésző hányadát jellemeztem így.) Örülök, hogy most jól érzi magát!
tóth mária
2014. január 16. 15:58
Fordítással miért nem próbálkozik? Ja, hogy az nem egy könnyű munka/én tudom/.
balbako_
2014. január 16. 15:43
Mi a baja a szerzőnek? Pont az ő (és a galamusok olvasóinak) szellemi szintjére készült továbbképzési anyagot kapta. Hozzáteszem a munkanélküliek kilencven százalékának 8 általánosa van teológusunk meg hozzájuk hülyült. Neki jó hír, hogy ezért a szarér is fizettek galamusék.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!