Magyar vagyok, de európai

2013. december 06. 08:25

2000 után különösen felerősödtek azok a hangok, amelyek nemzetietlenséggel, sőt ma már gyakran a nemzeti érdekek elárulásával, idegen hatalmak kiszolgálásával vádolják a hazai baloldalt.

2013. december 06. 08:25
Batha Eszter
Népszava

„Ez az antikommunista propaganda nem újkeletű; a két világháború közötti Magyarország uralkodó legitimációs ideológiájának szerves része volt az antikommunizmus, a baloldal kriminalizálása, ahogyan az antiszemitizmus sem hiányzott a korszak »nemzeti« ideológiájából. Agárdi Péter a közelmúltban megjelent József Attila és a magyar nemzeti hagyománytudat című könyvében is ezt a témát feszegeti, írását olvasva olybá tűnik, mintha a régi álvitákat nyitnák újra a mai jobboldalon. (...)

Nem nehéz mai »áthallásokat« találni, gondoljunk csak az emberibb és műveltebb Magyarország ma is aktuális kívánására, vagy a 2010 után kiépülő rendszer paternalista vonásaira, tekintélyuralmi törekvéseire és autoriter hatalomgyakorlására. (...) Úgy tűnik, mintha ma is sikeresen belekényszerítenék a baloldalt egy álvitába, ahol »alapból« defenzívába szorulva kell védekeznie a nemzetárulás, nemzetidegenség vádja ellen. (...)

A globális és a nemzeti világszemlélet nem egymás ellenfelei, főleg nem egy globális világban; éppen a kettő összekapcsolása az, ami termékennyé teheti egy kis nemzet gondolkodását és művészetét. És még valami: a mai fiatalok döntő többsége járt, sőt élt Nyugaton  az ő eszméiket már nem alakíthatja kritikátlanul egy akármilyen egyenruhában is megjelenő, »hivatalos nemzettudat. A diákok sokszor jobban eligazodnak a modern tömegkommunikációban, mint a tanáraik, így nehéz tartósan fenntartani egy, a régi hierarchiákat feltámasztani akaró, tekintélyuralmi rendszert.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
justiceforhungary
2013. december 06. 10:53
Ember vagyok, de főemlős ... de igazából csak embernek álcázott majom
OberEnnsinnen
2013. december 06. 10:49
Azt, hogy magyar valaki, érti az ember. De milyen is az az európai? (Azon túl, hogy élete értelmét a szegényebbek érdekében végzett felszólalásokban, sőt az értük - kéretlenül - folytatott harcban látja.) Ez lenne az európai ismérve, például? De egyáltalán: mi az, hogy Európa? Az inkvizíció például, a keresztes háborúk, az oszmán-török elleni harc? (Melyet Nyugaton kezdenek úgy beállítani, mintha Hunyadi János nem létezett volna, ellenben Vlad Tepes - azaz Dracula - verte volna ki a törököt 200-300 éven keresztül); vagy esetleg a mai valóság, amikor az európaiak feladják őseik identitását, ami helyére azon nyomban benyomul egy új, eddig idegen identitás, s aki ezt elfogadja, sőt elősegíti, az az európai? Eszter, lassabban a testtel.
justiceforhungary
2013. december 06. 10:37
Batha Eszter : ''Magyar vagyok, de európai'' és muszlim ezt elfelejtetted odaírni
anaphylaxiás sokk
2013. december 06. 10:32
Újabb identitászavaros ember...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!