A leggyávább magyar nácik

2013. december 12. 10:35

A gyáva náci esszenciája a Kuruc.info, aminek szerkesztői, szerzői, tulajdonosai és általában a kommentelői (gyűjtőnevük: Magyar Harcos – pipike) sem vállalják a nevüket és az arcukat.

2013. december 12. 10:35
Ács Dániel
444

„A gyáva náci esszenciája a Kuruc.info, aminek szerkesztői, szerzői, tulajdonosai és általában a kommentelői (gyűjtőnevük: Magyar Harcos – pipike) sem vállalják a nevüket és az arcukat. Ellenben, ha valaki olyat ír róluk, egyébként névvel és arccal, ami nem tetszik nekik, akkor először tesznek egy akkora ZS betűt a neve elé, mint az ólajtó, majd elé, mögé, fölé és alá is odaírják, hogy zsidó, végül kiadják a szerző telefonszámát, címét, személyes adatait, és arra biztatják bevállalós olvasóikat, hogy névtelenül fenyegessék és zaklassák a  kiszemeltet.

Az Index megírta, hogy a kuruc.infót óriásplakáton hirdetik Budapesten, és a felület a Hungaroplakát nevű cég adta ki. A lap újságírója, Dezső András levélben érdeklődött a Hungaroplakátnál. Két órával később a kuruc.infón megjelent egy Dezső Andrást zsidózó cikk, benne a teljes levél, amit a Hungaroplakátnak küldött. A kuruc.info rá is küldte a trolljait Dezsőre a Facebookon, és közölték a telefonszámát is. Dezső Andrást azóta folyamatosan, névtelenül zaklatják és fenyegetik a kuruc kommentelői.

»Holnap jobb ha ketszer is korulnezel mielott kimesz az utcara te retkes kis szemet geci«
Mennyivel lenne jobb hely Magyarország, ha a nácik bátran vállalnak magukat és tetteiket? Nem sokkal. De abban a pszichológiai mechanizmusban lehet bízni, hogy az önismeret és önmaguk felvállalása, egészségesebb lelkülethez vezet. Egy coming out még egy nácit is eljuttathat a felismerésig: »Egy szar alak vagyok, aljas dolgokat csinálok, és még le is tagadom. Ez annyira nem trú, inkább változtatok rajta.«”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 96 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
KannibálTatárÚr
2013. december 12. 18:28
„A gyáva náci esszenciája a Kuruc.info, aminek szerkesztői, szerzői, tulajdonosai és általában a kommentelői (gyűjtőnevük: Magyar Harcos – pipike) sem vállalják a nevüket és az arcukat." Ellentétben a zsidókkal, akik mindenhol előbb felfedik zsidó mivoltukat. Azokat pedig, akik ezt nem teszik meg, kiközösítik. Ha valaki nem akarja tudni zsidóséghoz való tartozásukat, arra tücsköt, bogarat mondanak, aki pedig felfedik őket, azt a mennyekig dicsérik.
ZolieM
2013. december 12. 18:03
"trú" Ezt a köcsögöt...
Ouroboros
2013. december 12. 15:06
Na, most jutottam odáig, hogy végigolvassam a cikket. Le a kalappal Ács Dani előtt, ez egy tökös cikk. Nemsoká kinn lesz a számod a kuruzischeren, Dani, az kurvaisten. De ha ez az ország hagyja, hogy egy gyáva de agresszív elmebeteg kisebbség basáskodjon rajta, akkor meg is érdemli a sorsát. Akkor Kertész Ákos csinálta jól, hogy emigrált.
dé208
2013. december 12. 15:05
De tényleg mi a különbség a nem teheted ki a plakátodat mert náci vagy, vagy a nem szállhatsz fel a villamosra mert néger vagy a nem jöhetsz be a kocsmába mert cigány vagy között ? Persze túl azon, hogy vannak akik úgy gondolják hogy tudják. Egyébként Merényi Miklós és a Dani meg bekaphatja
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!