Árfolyamgát újratöltve?

2013. október 17. 09:18

A valódi problémának, vagyis az úgynevezett devizahiteles-csapdának az alaptétele nem lehet más, mint hogy egy piacgazdaságban az adósnak fizetnie kell.

2013. október 17. 09:18
Szajlai Csaba
Magyar Hírlap

„Külön érdekesség, hogy a szaktárca államtitkára immár nem is említi az elvek között – a devizaalapú jelzáloghitelek havi törlesztőrészletének »jelentős csökkentése«, a törlesztőrészletek kiszámíthatóvá tétele hosszú távon, valamint a devizahitelesek nem járhatnak jobban, mint a forintban hitelt felvevők – a devizahitelek kivezetését. Utóbbi pedig kultikus jelentőségű: hatalmas – piaci szempontból egyébként pozitív – elmozdulást jelezhetnek a kormányzat céljaiban. Úgy tűnik, a kabinet számára nem feltétlenül cél a devizahitelek »kivezetése«, sokkal inkább az: a devizaárfolyamok mozgásából származó kockázatot a hitelesek ne érezzék. Vagyis elképzelhető, hogy a jegybank által korábban felkarolt, a futamidő végéig tartó és gyűjtőszámla nélküli árfolyamrögzítést részesíti előnyben a kabinet. Tulajdonképpen ez az árfolyamkockázat megszüntetése mellett törlesztőrészlet-csökkenést is hozna a kölcsönnel bíróknak, ám nagy kérdés: ennek költségeit és a jövőbeni árfolyamkockázatot ki viselné? Közben a piaci elemzők és alapkezelők arra számítanak, hogy a kormány néhány év alatt egy úgynevezett árfolyamgátas konstrukció keretében forintosítaná a devizahiteleket.

Akárhogyan is alakul, a magyar állam finanszírozása és a magyar gazdaság szempontjából üdvözlendő lenne, ha nagyjából érintetlen maradna a jegybank devizatartaléka (nemzetközi tartalék), illetőleg a forint árfolyama sem szállna el.(...)

A valódi problémának, vagyis az úgynevezett devizahiteles-csapdának az alaptétele nem lehet más, mint hogy egy piacgazdaságban az adósnak fizetnie kell. Miután azonban jövőre országgyűlési választások lesznek, sajnos nincs azon semmi csodálkoznivaló, hogy egyre többen és hangosabban várják el – a »megégett« kölcsönfelvevők – az államtól, hogy oldja meg a helyzetüket. Bár annak kialakulásában maguk is minimum »társtettesek«. Miközben sok mindenért bírálható a kölcsönt folyósító hitelintézet, az állami pénzügyi mecenatúrából pedig a jegybank, a PSZÁF, végső soron nem az állam, hanem maga az adós írta alá a hitelszerződést. De a politikai nyomás hatalmas, és a kicentizett költségvetésben nincs fedezet az állami segítségre, így az állam megpróbálja áthelyezni a terheket a bankokra.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balint60
2013. október 17. 13:06
A megoldás valódi kulcsa: JÓ KORMÁNYZÁS. ENNEK hiánya az okozója hazánk valamennyi problémájának, így a devizahiteleseké is. Amennyiben a 2010. áprilisi szinten maradtak volna az árfolyamok, nem beszélnénk a témáról. Ám hiteltelen, kiszámíthatatlan és a világ közgazdászainak zöme által "tankönyvszerűen" kudarcra ítélt gazdasági voluntarizmussal erre esélyünk sincs.
rtkgbr
2013. október 17. 12:32
Régóta (4-5 éve) hangoztatom minden szakmai fórumon, hogy - a hibáiért, amelyek sértik a hatályos törvényeket - legyenek azok vétlenek vagy szándékosak - bizony mindenkinek felelnie kell (semelyik futballista sem akarja felrúgni ellenfelét a 16-oson belül, de ha úgy sikerül, az attól még 11-es) - szerintem Magyarország jogállam kell legyen, tehát a szerződéseket igenis be kell tartani (pláne annak aki írta őket). Ezek is az üzleti kockázat részei, mint bármely más vállalkozásban. Kedves bankok, tetszettek volna tevékenységi felelősségbiztosítást kötni valamely biztosítóval! A forinthitelesek se reklamálnának, hogy bezzeg a devizásokat megsegítik, mert nem lenne ilyenről szó. A jogi megoldás még mindig sokkal korrektebb - akkor is, ha többe kerül a bankoknak - mint egy állam/kormány által ráerőltetett, jogon kívüli megoldás. A korrekt, jogállami megoldások pedig a bizalom erősödéséhez vezetnek, még akkor is, ha fájdalmasak. A bankok így előbb térnének vissza a normális működéshez. A politika és az állam erőltetett megoldásai bizonytalansághoz és így - közvetetten - a válság elhúzódásához/fenntartásához vezetnek. Nos az Ügyfelek kontra Bankok meccs állása (az általam ismert ügyvédi körben) a döntésre került ügyek tekintetében jelenleg 66:0. Folyamatban további kb. 900 per. A Kúria döntése utáni helyzetet értékelve felállt egy országos lefedettségű tanácsadói csapat, amely segít eligazodni a devizahiteleseknek abban, hogy milyen esélyeik vannak a dokumentumaik alapján. Az ügyvédi képviseletet nem sikerült ingyenessé tenni, habár törekvés volt rá. Ahol az esetleg perelni kívánók regisztrálhatnak, és további információkat kaphatnak: www.vegrehajtasstop.hu/
Robinzon Kurzor
2013. október 17. 10:55
Mit keres ez az ember a Magyar Hírlapban?
Berecskereki
2013. október 17. 09:57
Aki ilyent leír, hogy „egy piacgazdaságban az adósnak fizetnie kell” az jobban teszi ha tartózkodik a közgazdasági témájú írásoktól. Az adósnak mindenkor fizetnie kell, bármilyen a gazdasági formáció. Nem mindegy azonban, hogy melyek a feltételek, az adósság milyen körülmények között jött létre. Erről szól a devizaalapú hitelezés és nem a fizetési kötelezettségről. Ami pedig a forintosítást illeti, bármi lesz a döntés, a végkifejlet; a törlesztésekkor mindenképpen forintosítani kell, majd devizára váltani. A kérdés csupán az, hogy a forintosítás a teljes összegre egyszerre, egy időben történjen, vagy a törlesztésekkor és ezen belül milyen árfolyamon. Ehhez tartozik, hogy az árfolyam-különbözet milyen arányban osztódjon meg a felek között.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!