Bulvár és figyelemelterelés

2013. szeptember 24. 07:29

Sejtettem mindig, hogy Kövér Lászlónak, sőt általában a Fidesznek, van érzéke a bulvárhoz.

2013. szeptember 24. 07:29
Várkonyi Tibor
Népszava

„Tudom, kombináció, így lehet tévedés is, de óhatatlanul bukkan föl a gondolat, ez a parlamenti kirohanás nem rögtönzés volt, hanem tudatosan kiötlött harci módszer. Macsóság, a férfiúi büszkeség túltengése mindig is jelen volt a Fidesz eszköztárában. Botrányos volt Illés modortalansága, és mint ilyen megérdemelte a fölháborodást. Mert alkalmat adott arra, hogy napokra háttérbe szorítsa a nem csupán honi, nemzetközi méretekben is jogos fölzúdulást a fölött, hogy a törvényhozás elnöke kilátásba helyezte, ha jövő tavasszal győznének, az egyik uniós tagállamban kulisszává degradálhatják a parlament szerepkörét. Néhány nappal Kövér kitárulkozása után Illés Zoltán mutatványa alkalmas lehetett arra, hogy az legyen a botránykő, a jó érzésű és jó érzékű demokraták ezen szörnyűködjenek, ostorozzák a »tahóságot«. Túlméretezett tévé műsorok készüljenek róla, szószátyárkodó módon ostorozzák, ismételjék a többször elhangzott jelzőket, holott az egyetlen minősítés, hogy íme, a hatalmi gőg eltorzítja a jellemet is, kifejezett minden szükségeset.

 

Ezzel szemben Kövér beismerése, ha csupán néhány napra is, mellőzött lett. Sőt, alkalmat adott ellentámadásra is, a bővérű parlamenti elnök megtetézte tudatosan botrányosnak szánt jelzőit, aki szerinte félremagyarázta korábbi szavait, az vagy »hülye volt, vagy rosszindulatú«. Ismét alkalom, hogy továbbra se a lényegről, a demokrácia háttérbe szorításának a szándékáról legyen szó, hanem durvaságok szalonképtelenségén lovagoljanak. Ügyesen, kellően időzítve. Azt megelőzve, hogy a kövéri tirádák még ne érjék el elég gyorsan a nemzetközi nyilvánosságot, egyelőre honi berkekben dúljanak a következményei, a Franfurter Allgemeinét, a Le Monde-ot, a Le Figarót, a Die Weltet, a Die Pressét és a többieket, időben elcsúszva érjék el a hullámai.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
puszika
2013. szeptember 24. 11:46
Várkonyi Elvtárs! Ön már nem csak vak, hanem süket is!!!
GV0917
2013. szeptember 24. 08:19
Tibi bácsi! Úgy látszik elfogyott a kötél, így új dolgot kellett kitalálnotok! Úgy adódott, hogy egyszerre kettő is akadt! A közel sem próféta Illés államtitkár úr zöngeménye a kicsit(vagy nagyon?)idegesítő Zöldmenyecskéről. Ami súlyosabb, a másik a "rendeleti kormányzás!" Tudom, hogy honnan veszed, hiszen az un. szocialista országokban állandóan küzdöttetek ellene-szóban, de egyre erősítettétek: A NÉPHATALOM ÍRÁSOS MEGERŐSÍTÉSÉT: A Szent Bürokráciát!"Bumácska jeszty?"-Harasó! Másodszor akaratod ellenére eljárt a szád, hogy mint "felettébbb megbízható autentikus forrás"-ként melyikőtök hová küldjön tudósítást, álnéven a "Vélemény "rovatnak! Ezekhez adresszáltátok:Frankfurter Allgemeine Zeintung-Le Monde (dehogy is mond le a kedvetekért)-Le Figaro-Die Welt- Die Presse...
szalámis hegedű
2013. szeptember 24. 08:18
Kövér barom.
nick89
2013. szeptember 24. 07:38
Köszönjük kínai kommunisták! Köszönjük NAV! Köszönjük politikusok! http://www.harommajom.hu Éljen és virágozzék az örök és megbonthatatlan kínai feketegazdaság! Éljen a Tesco!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!