A német zsűri a díjat járatta le, Nádas Pétert ezzel nem sikerült
Amit olvasni lehetett a bírálati folyamatokról olyan, mintha az ember a Pesti Srácok egy gyenge paródiáját olvasná a politikai korrektségbe megőrült Nyugatról.
Ma úgy tűnik azonban, hogy az SPD-nek az alternatív megoldási lehetőségek felvázolásával sem sikerült elérnie az áttörést.
„Ma úgy tűnik azonban, hogy az SPD-nek az alternatív megoldási lehetőségek felvázolásával: az adósságok szétterítésének és a közös eurókötvény bevezetésének ígéretével sem sikerült elérnie az áttörést. Probléma lehet, hogy az SPD által javasolt (egyébként az Európai Unió működéséről szóló szerződéssel ellentétes) eurókötvény bevezetése a meggyengült országokért vállalt német kezességet jelentené, így a jelenleg igen jó német adósságbesorolás romlásával járhatna együtt. A szociáldemokrata válságkezelési tervet a német választópolgárok így ismét a német pénztárcákat mélyen érintő programcsomagként értelmezhetik, különösen azzal együtt, hogy Steinbrück a kampány során egy nagyvonalú, részben német adókból finanszírozott »új európai Marshall-terv« bevezetésének ötletével is előállt. Egyes elemzések szerint viszont szociáldemokrata megoldási javaslatok már csak azért sem képesek mozgósítani a bizonytalanokat, mert a választópolgárok még emlékeznek rá, hogy az SPD-politikusok a pénzügyi válság kezdetén, a nagykoalíció részeiként még elfogadták Merkelnek a válságról és a megoldásokról szóló elképzeléseit.
A három fontos kampánytéma: az adóreformról, az amerikai–német kapcsolatokról és az euróválság megoldásának kérdéséről szóló ellentmondásos és gyakran rögtönzött SPD-üzenetek azonban egy általánosabb problémára is rámutathattak. Az elmondottak fényében erősen kételkedhetünk abban, hogy Európa egyik legbefolyásosabb baloldali pártjában olyan átélhető, koherens és a politikai realitásokhoz igazított szociáldemokrata vízió született, amely mozgósíthatná és akár további áldozatvállalásra késztethetné a politikai apátiában lévő tömegeket.”