Rendeleti kormányzás?

2013. szeptember 11. 13:28

Kövér László tegnapi nyilatkozatában a kormányzati jogalkotás mozgásterének kibővítése mellett érvelt.

2013. szeptember 11. 13:28
Alkotmányjogászok
Így írnánk mi

Egy ilyen változás megnyitná az utat annak is, hogy új Házszabály alkotásával az Országgyűlés működése átláthatóbb, érdemibb és érdekesebb legyen. Egy normális parlamentben a plenáris ülésen egy alapos politikai vita zajlik, a szakpolitikai részletkérdéseket pedig az érdemi és nyilvános bizottsági üléseken, akár a civil szervezetek képviselőinek bevonásával vitatják meg. A kormányzat ellenőrzését nem a beterjesztett törvényjavaslatok reszelgetése biztosítja, hanem az, ha a Ház vagy méginkább annak szakbizottsága rendszeresen (és nem csak formálisan) beszámoltatja a minisztereket, akár egyes konkrét intézkedéseikről is. A plenáris ülések dögunalmát egy pörgős és médiaképes, egyszóval a választók számára érdekes működésnek kell felváltania.

Nem látunk Kövér László fejébe, így persze nem tudjuk kizárni, hogy ő olyasmit is rendeletekben látna szívesen, amit alkotmányosan csak törvényben lehet szabályozni. Mégis abból indulunk ki, hogy ebben az esetben fontos problémára szeretne jó megoldást adni, csak a megfogalmazás lett vállalhatatlan. A magunk részéről ezért csak reménykedni tudunk abban, hogy Kövér László közjogi műveletlensége nem vált ki olyan politikai reakciókat, amelyek lehetetlenné teszik a parlamenti működés konszenzusos átalakítását. Ha ez mégis bekövetkeznék, akkor a magyar országgyűlés törvénygyárszerű működése változatlanul ki fogja üresíteni a parlament fő funkcióit: az érdemi és nyilvános vitát, valamint a kormányzat ellenőrzését.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Forsz
2013. szeptember 11. 21:06
Rendeleti kormányzás... Kövér ki sem ejtette a száján, hogy rendeleti kormányzást szeretne. Kövér a riporter provokatív kérdésére egy igent mondott, némi helyreigazítással, de még így is meggondolatlanság volt, ismerve a politikai és a médiabeli közállapotokat. Még egyszer mondom, Kövér nem rendeleti kormányzást említett, csupán a szir-szaros ügyek gyorsabb átfutásának megoldását keresné. Ezzel együtt felelőtlenség ki nem dolgozott ötleteket bedobni a közéletbe. Mert nincs egyelőre egzakt mutató arra, hogy hol a határ. Mi az, ami még rendelettel szabályozható és mi az, ami már nem - csak törvény által. Ilyen fajsúlyú kérdésekkel csak akkor szabad előhozakodni, ha már kimunkált, letisztult állapotról lehet beszámolni.
balbako_
2013. szeptember 11. 17:53
Csámcsi, csámcsi gumicsont. Ízlik?
tarackos
2013. szeptember 11. 16:01
Lehetne erről értelmes vitát folytatni ha nem lennének előzmények: a kormány eddig minden eszközzel visszaélt ha érdeke azt kívánta. Miért pont ezzel ne tenné? Vagyis mindegy mit mond Laci, a rossz szájíz adott...
kjkj945
2013. szeptember 11. 15:57
http://hu.wikipedia.org/wiki/Rendelet ""A rendelet a jogszabályok hierarchiájában a törvény alatt álló jogszabály, melyet törvényi felhatalmazás alapján, az alaptörvényben vagy más törvényben rendeletalkotási joggal felruházott szervezett hozhat meg."" ""A törvényerejű rendelet (röviden: tvr.) egy a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa által alkotott jogszabály. Az Alkotmány alapján törvényerejű rendeletet 1949. augusztus 20-a és 1989. október 22-e között lehetett alkotni, azaz ma már nem alkotható."" ""Egyrészt a magyar jogrendszerben az számít jogszabálynak, ami az Alaptörvény és a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény meghatározásának megfelel. „Jogszabály a törvény, a kormányrendelet, a miniszterelnöki rendelet, a miniszteri rendelet, a Magyar Nemzeti Bank elnökének rendelete, az önálló szabályozó szerv vezetőjének rendelete és az önkormányzati rendelet. Jogszabály továbbá a Honvédelmi Tanács rendkívüli állapot idején és a köztársasági elnök szükségállapot idején kiadott rendelete.”""
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!