Van-e kormányellenes összesküvés a médiában?

2013. augusztus 09. 13:03

A miniszterelnök más farkával akarja verni a csalánt.

2013. augusztus 09. 13:03
Zöldi László
Médianapló

„Előttem olyan kép rajzolódik ki a magyarországi médiáról, hogy a hagyományos sajtó évente körülbelül 30 milliárd forintnyi adót utal át a kincstárnak. Az elektronikus sajtó (az üzleti alapon működő rádiók, tévék és portálok) ennél többet, és az állami bevétel megközelíti a 70 milliárdot. Ahhoz viszont, hogy a kereskedelmi médiumok adójából mozgásban tartható legyen a közszolgálatinak nevezett propaganda-gépezet, hiányzik még néhány milliárd. A kiegészítésre keres forrást a kormány, a miniszterelnöknek van erről árulkodó megjegyzése. A legutóbbi ‒ egyébként a magyar focival foglalkozó ‒ interjújában kifejtette: »Úgy is lehet, hogy a köztévébe kerülnek a kereskedelmi televíziózás adóztatásából származó bevételek.« Lefordítom és általánosítom: más farkával akarja verni a csalánt.

Nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy a külföldi tulajdonban lévő médiacégek túlnyomórészt magyar menedzserei kidolgoztak valamiféle koncepciót. Ennek éle akár még a végrehajtó hatalom ellen is irányulhat, amennyiben a normális cikkek közlése és műsorok készítése merényletnek számít a politikailag elfogult cikkekkel és műsorokkal szemben. Ez a felfogás fenyegetheti persze azokat az ellenzéki szerkesztőségeket is, amelyek szintén pártokhoz kötődnek, és nem föltétlenül a tárgyilagosságban jeleskednek. Ők azonban még nincsenek abban a helyzetben, hogy összeesküvéssel vádolják az infotainment (tájékoztatva szórakoztatás, hírakoztatás) magyar nyelvű műhelyeit.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sulammit
2015. március 21. 16:28
Normális cikkek és műsorok alatt mit értesz? Azt a sok mocskot és szemetet amivel elárasztjátok az olvasót a nézőt? Nem is értem, hogy nem csődölt már be a két kereskedelmi adó a nézhetetlen erőszakot árasztó műsoraival? Annak idején nem ezt ígérték. Úgy is fordíthattad volna, hogy Isten nem bottal ver, hanem a saját kapzsiságotokkal.
geraz51
2013. szeptember 04. 21:43
Van!Indokolni is felesleges annyira nyilvánvaló.Magyarországon sajnos semleges média nincs.
ballada
2013. augusztus 11. 12:43
Bizony van Orbán elleni összesküvés,egyik csoportja a mandíneren pocskondiázza a kormányfőt ,hátha az emberek vevők a baloldali hazugaágokra.Baloldal az euból irányított összeesküvés végrehajtója., legutóbbi eu ban beszédet mondó Orbán urra támadó csőcsléket hallgattam,első számú gönc kinga meg a bajszos senki pártját képviselő báb akik a magyarokat ámbár szeretik(mint a kecske a kést) csak a szoci pártjával együtt Orbánt szeretné leválasztani a népről.Ezt a hangot itthon a szocik folytatják,,,második a bajnai (eu usa pénzeli)a nagyra törő álmai szintén Orbán leválasztása a népről,Még a merénylettől se riadnak el (szociknál kormánybuktatás puccsal nem ujdonság)lehet mondani több oldalról támadják Orbánt de a terv kidolgozása egy helyről származik.Jobbik szintén ezt az utat járja csak joibboldalon,napokban érezhető volt a szocik ekézték Orbánt mellette rögtön a jobbik is ,szinte egyszerre.RRádióban hallható volt.
tango47
2013. augusztus 11. 03:08
Már évtizedekkel ezelőtt dívott egy mondás az akkori Televízióban: a néző szellemi színvonalát nem lehet eléggé alábecsülni. Na ennek eredménye a gagyitévék nézettsége!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!