A vergődés városa

2013. augusztus 28. 09:46

Fejlett és fejlődő ipar nélkül oda a jólét.

2013. augusztus 28. 09:46
Szentgyörgyi Zsuzsa
Metropol

„Detroit egykor maga volt a példakép, a rohamosan fejlődő, iparosodó város. 1950-ben majdnem kétmillió lakos élt, dolgozott, fogyasztott, adózott itt. A visszaesés nem tekinthető pillanatszerűnek, merthogy az ezredfordulón már a felére, 950 ezerre apadt a lakosok száma, mára pedig mindössze 685 ezer lett. Mindeközben »elszínesedett« a város, lakosainak körülbelül 80-85 százaléka afroamerikai. A lepusztulás jele az is, hogy több mint 70 ezer ingatlan romladozik gazdátlanul, egykori híres gyárak csarnokai és lakóházak egyaránt. Riasztó a munkanélküliségi ráta: 2000-ben 7,3 százalék volt, a tavalyi érték már 18,6. Lényegében duplája az amerikai átlagnak, de a magyarországi értéket is csaknem kétszeresen meghaladja. Ami viszont nőtt, még tovább tetézi a gondokat. Mint például a szegénységi szinten élők emelkedő száma, és vele együtt növekedik a nyomor halálfejű kísérője, a bűnözés. Lehangoló az összehasonlítás például New Yorkkal. Az Egyesült Államok legnagyobb városában, a több mint nyolcmillió lakosú metropoliszban sem kevés a szegénynek számító családok aránya, majdnem a lakosok egyötöde tartozik bele, ám a vergődő Detroitban ennek csaknem a duplája. A bűnözés még mellbevágóbb összehasonlítást mutat, mert a százezer főre jutó gyilkosságok száma hétszerese New Yorkénak. (…)

Egyébként Detroit esete nem egyedülálló, hiszen például tavaly a gazdag Kalifornia három városa is csődvédelembe menekült. Igaz, az ő helyzetük lényegesen könnyebb volt, mint Detroité.

Mit tehet egy mégoly tehetős ország, mint az Egyesült Államok? Hagyja magára a vergődő várost, a nyugdíjasokat? Nem lehet. Segítse ki a bajból? Akkor meg lavinát indít, mert a példára hivatkozva sorra jelentkeznek majd már ma is bajban lévő települések.

A számos tanulság közül nekem egy jár a fejemben: fejlett és fejlődő ipar nélkül oda a jólét.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Berecskereki
2013. augusztus 28. 10:50
Detroitnak ugyanaz a problémája, mint nagyon sok Európai ipari nagyvárosnak, vagy akár Magyarországot is említenénk. "Detroit az amerikai ipar és az amerikai iparvárosok hanyatlásának legmegrázóbb szimbólumává vált az elmúlt tíz évben. Az amerikai autóipar központja, mikor máskor, az autógyártás felfutásakor vált igazi, modern metropolisszá, hanyatlását pedig az amerikai autóipar összeomlása hozta el. A város, aminek már 1920-ban majdnem egymillió lakója volt, az autógyártás felfutásával 1930-ra másfél milliósra növekedett. A csúcson, az ötvenes években 1,85 millióan laktak a város határain belül. A város – ami alatt a szűken vett Detroitot értjük – hanyatlása a hatvanas években, az ún. white flighttal, a fehér középosztály menekülésével kezdődött. A város népessége három évtized alatt 650 ezer fővel csökkent, bár az agglomeráció mindeközben dinamikusan nőtt – az 1950-es 3,2 millióról 1970-re 4,5 millióra. Az igazi válságot az ingatlanpiac összeomlása hozta el, amelynek az autóipar is majdnem áldozatául esett. A 2000-ben még 950 ezres város lakossága 2010-re 713 ezerre csökkent. A legfrissebb, 2011-es népszámlálási adatok szerint a folyamat még nem állt meg, de lassult. A város etnikai összetétele is drasztikusan megváltozott mostanra, a lakók 83 százaléka fekete amerikai, akik nagy szegénységben élnek. Az egy főre jutó átlagos éves jövedelem 15 ezer dollár, ami bőven a szegénységi küszöb alatt van. A statisztikák szerint a lakosság bő egy harmada, 36,2 százaléka szegény." http://index.hu/nagykep/2013/03/18/detroit/
kuwiq
2013. augusztus 28. 10:45
Az USA a saját sírját ássa, mióta ne ma termékeit, hanem az iparát exportálja. Idióták.
bigyomail
2013. augusztus 28. 10:23
A történelemben számos példa van arra, hogy egy város, ami egy vállalat, egyfajta ipar, vagy épp a bányászat köré épült, akkor, amikor ez az egy láb felmondta a szolgálatot, vége is lett. Nem ez az első eset és nem is az utolsó. Nálunk is van ilyen: Dunaújváros. Rákosiék kitalálták, hogy kell egy nehézipari központ és létre is hozták. Virágzott is, amíg el lehetett adni az acélt. Most nem lehet az az egy cég, ami köré a város épült, épp a csőd felé tart. A város meg meg fog szűnni idővel, hacsak nem költözik oda egy újabb nagyvállalat. A lényeg: ha kiapad a bánya, bezár a gyár, akkor vége a városnak. Egyetlen egy lehetőség van, ha a város olyan feltételeket teremt, amiért egy másik vállalat odamegy és felhasználja az ott épp parlagon heverő szaktudást és munkaerőt. Ehhez nem kell különösebb program, elég, ha adókedvezményeket, vagy ingyen telkeket ad a város. Persze sokszor ez sem elég, ha nincs megfelelő infrastruktúra a környéken, vagy nem állnak fent egyéb feltételek is. Ilyenkor a városból ismét falu lesz, a lakók meg elmennek más városokba. Semmi drámai nem történik, legalább is nem oylan, ami még sosem történt volna meg és a tapasztalat azt mutatja, hogy ettől még nem lett vége a világnak. "Megmenteni" nem kell, mert nincs értelme. El lehet költeni egy rakat közpénzt a mesterséges lélegeztetésre, de ha kiapad a forrás ugyan úgy vége a településnek, csak el lett szórva a szélbe sok-sok milliárd közpénz.
nyugalmazott tanár
2013. augusztus 28. 10:13
Ditroitot és a többi pusztuló amerikai nagyvárost már nem az ipar hiánya, vagy az ipar fejlődésének hanyatlása vitte csődbe. Sokkal inkább a gátlástalan kapzsiság. Azokat az üzemeket, amelyek ezekben a városokban százezreket foglalkoztattak, csak azért telepítették át máshova, mert azokon a helyeken lényegesen, 30-70%-kal olcsóbban találnak képzett és munkára kész embereket, munkaerőt. Ugyan a részvényesek nagyobb haszonhoz jutnak, de az ország iszonyatos árat fizet a gazdagodásukért. Az üzemek áttelepítésének a következményes költségei ugyanis még ezután jelentkeznek, és ezeket a költségeket nem a megnövekedett nyereségből fizetik ki a tulajdonosok, hanem a lakosságra terhelik át. A katasztrofális állapotok megoldása állami feladattá alakult át. A kapzsiságnak beláthatatlan ára van. Kevesek járnak nagyon jól, tíz és százmilliók fizetik az árát.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!