Cameron: Azért küldünk segélyt Afrikába, hogy ne jöjjenek hozzánk

2013. augusztus 09. 17:45

Nagy-Britannia egyik legégetőbb problémája a bevándorlás problémaköre, erre pedig csak drasztikus választ lehet adni – még hogyha sokaknak nem is tetszik.

2013. augusztus 09. 17:45
Földi Bence
Alternatíva

David Cameron nincs könnyű helyzetben mostanság, hiszen a kormánykoalícióban szerepet kapó liberálisoknak és a keményvonalas konzervatívoknak ‒ akiket a UKIP csábítgat közben ‒ is meg kell felelnie egyszerre. Nemrégiben még a hagyományosan inkább munkáspárti szavazó muszlimokat köszöntötte a ramadán alkalmából ‒ erről itt írtunk bővebben ‒ most viszont meglehetősen visszatetsző kijelentést tett az afrikai segélyezéssel kapcsolatban.

A „Bongo-Bongo-föld” nem píszi

Csütörtökön szerepelt először a nyilvánosság előtt David Cameron brit miniszterelnök a nyaralását követően, méghozzá a BBC készített vele interjút. Ennek előzményeként érdemes megemlíteni, hogy az egyébként nem szélsőjobbos UKIP egyik képviselője, Godfrey Bloom bevetette azt az itthon is használatos érvet a külföldi segélyezés kapcsán, hogy fölösleges tengerentúlra (Bongo-Bongó-földre) küldeni segélyeket, amíg otthon nincs minden rendben. „Ha jótékonykodni akarok, akkor azt inkább itthon teszem” ‒ mondta Bloom a napokban egy rádióinterjúban.

Nos, ezzel természetesen kisebb botrányt robbantott ki a UKIP-képviselő a Nagy-Britanniában is dübörgő uborkaszezon közepén, így a BBC riporterei ezzel kapcsolatosan faggatták Cameront, aki elmondta, hogy természetesen a „Bongo-Bongo-föld”-kifejezés, és Bloom segélyezéssel kapcsolatos rendkívül „offenzív”.

Ugyanakkor a kormány ezzel kapcsolatos politikáját is a belső érdekek alakítják ‒ folytatta a miniszterelnök. Végül kifejtette: „Ha be tudunk fektetni ezekbe az országokba ‒ például Szomáliába ‒, akkor meg tudjuk állítani a bevándorlást, azt, hogy a partjainknál bukkanjanak fel. Miért ne próbálnánk megoldani ezt a problémát a gyökereinél azzal, hogy befektetünk ezekben az országokban, ahelyett, hogy az ide érkezőkkel kezdjünk valamit?”

Kemény igazság

A kemény kijelentéssel nyilvánvalóan a UKIP-hez húzó bevándorlás-ellenes szavazóknak kíván kedvezőeket kínálni a miniszterelnök, még hogyha sokaknak visszatetsző is lehetnek Cameron érzéketlen szavai ‒ főleg annak tudatában, hogy nemrégiben pont a hagyományosan munkáspártinak elkönyvelt muszlim szavazók felé publikált gesztusértékű videóüzenetet.

Azonban lényegében totálisan igaza van a (végre) keményen fogalmazó Cameronnak: Nagy-Britannia egyik legégetőbb problémája a bevándorlás problémaköre, erre pedig csak drasztikus választ lehet adni (akár ez a segélyezős verzió is megfelelhet, kemény, ausztrál jellegű bevándorlási kvótázással) ‒ még hogyha sokaknak nem is tetszik. A kérdés az, hogy Cameron államférfiként fog-e viselkedni, vagy politikusként, amikor a kérdés megoldása kerülne terítékre. Valóban megteszi-e majd azokat a lépéseket, amellyel a harmadik világbeli bevándorlás mértékét le lehet csökkenteni (akár a nullára)? Vagy inkább csak mond, valamit, de nem úgy cselekszik: a szavazatmaximalizálás jegyében tesz is valamit, meg nem is ‒ elhalasztva a probléma megoldását a második ciklusára vagy az utódja miniszterelnökségének idejére.

Sajnos úgy sejtem, hogy utóbbi lesz a forgatókönyv, ezzel pedig megpecsételheti Nagy-Britannia későbbi sorsát...

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 75 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kitiltott
2013. augusztus 09. 21:04
Nem akarok párhuztamot vonni de a "Tudjuk kik által" pénzelt jogvédők ezért óbégatnak a romák védelmében.. nehogy elinduljanak nyugatra ..mert akkor (például a szomszédunkban az éjjel is nyitott pajtákból) minden eltünne reggelre..még a taktorok is átlépnék reggelre a magyar határt.. és eltünne mnden réz vagy bronzszobor az országból.. Meg azért is kell hogy maradjanak mert ha (és ez nagyon hamar befog következni)többen lesznek mint a magyarok akkor az "új "szentföld"honfoglalói" őket könnyebben elzavarják majd mint a magyarokat.. Könnyű préda lesz így a vízben gazdag kárpátmedence az tuti... lehet hogy most aztán én antiszemita meg rasszista vagyok ha ilyenekt látok "rémálmomban"
Senye Péter
2013. augusztus 09. 20:58
Először kell az olcsó munkaerő, akkor szinte csalogatják őket. Utána rájönnek, hogy törököt fogtak, akik még az uralmat is megszerzik. Saját lakosságból meg nehéz biztosítani a legegyszerűbb munkák elvégeztetését. Ördögi kör.
korona
2013. augusztus 09. 19:54
ATOMBOMBÁT ROBBANTOTTAK SZÍRIÁBAN: http://www.youtube.com/watch?v=byUvAhi1WqY&feature=player_embedded
justiceforhungary
2013. augusztus 09. 19:36
Cameron: ''Azért küldünk segélyt Afrikába, hogy ne jöjjenek hozzánk'' Annál többen fognak menni. 20-30 év múlva már nem lesz az brit kormány amelyik megállíthatja őket. 50-60 év múlva többen lesznek mint az angolok. 100 év múlva pedig az első színes elnök kerül hatalomra a királyság pedig megszűnik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!