Ahol az élsport kezdődik, ott véget ér az egészség

2013. július 21. 09:34

A NOB érdeke, hogy minél többen nézzék a versenyeket, minél többen csodálják a topversenyzőket, a csúcsokat. Nem érdekli az egészség, csak a produkció. Interjú.

2013. július 21. 09:34
Bakanek György
NOL

Azt mondja, van alternatíva, miközben Gaynek és Powellnek nyilván a legmagasabb szinten menedzselik a felkészülését, mégis szükségük volt a szerekre.

Azért, mert húszan voltak az első sorokban, akik ugyanezt megcsinálták. Ezek a világ legjobb futói, s igen, doppingoltak. De az utánuk beérkező nyolc nem?

Ezzel azt állítja, hogy a sprintszámok olimpiai döntőjébe lehetetlen tiltott anyag nélkül bekerülni?

Lehetetlen. Azt is láthatjuk, hogy a Tour de France-on hogyan buknak le a biciklisek. Vannak, akik csak évekkel később. De nem érdekli őket.

Az emberi szervezet nem szab határt ennek?

Már feszegetik a határokat. Amikor gyorsabban úszunk majd, mint a delfin, s gyorsabban futunk majd, mint a gepárd, akkor elértük a vonalat. Akkor, ha már nincs élőlény, amely jobban teljesít, mint az ember.

Beszélhetünk még sportszellemiségről, vagy már csak szórakoztatóipari termékről?

Az utóbbiról. Mire kíváncsi a néző? Arra, amire ő nem képes. A 17 másodperces száz méterem nem érdekes. Csúcsot kell dönteni, add a maximumot, mert azt nézik, s a reklámbiznisz örökre kivasal egy sportolót. Boltnak soha többé nem kell semmit sem csinálnia, ha abbahagyja a futást. (…) A NOB abban érdekelt, hogy minél szélesebb rétegeket vonjon be, minél többen nézzék a versenyeket, minél többen csodálják a topversenyzőket, a csúcsokat. Nem érdekli az egészség, csak a produkció. Ahogyan mottója üzeni: gyorsabban, magasabban, erősebben. Mindezt tisztán?

Akkor az olimpia nem az egészségről szól?

Ahol az élsport kezdődik, ott véget ér az egészség.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jobban teljesítő Pannon Puma
2013. július 21. 10:36
USZODABEZÁRÁS BORSODBAN: http://sportgeza.hu/sport/hirek/2012/03/07/bezarjak_az_uszodat_leeresztik_a_vizet_kazincbarcikan/ Április elsején bezárják Kazincbarcika bejáratánál található uszodát. A város nem tudja kigazdálkodni a létesítmény fenntartásához szükséges 100 millió forintot, és ha nem jelentkezik egy jótevő, akár végleg az enyészeté válhat a város egyetlen uszodája, amely jelenleg vízilabdázóknak, úszóknak, gyógyúszásra járóknak, valamint a hobbisportolóknak ad helyet.
Zenge
2013. július 21. 10:18
Sok igazság van a fent leírtakban, de hogy éppen most, az úszó világbajnokság rendezési jogának elnyerésekor tartja időszerűnek a NOL erről értekezni, annak erősen ünneprontás íze van. Szomorú és egyben szánalmas mentalitás uralkodik a szerkesztőségben: káröröm, ha valami nem sikrül az országnak és a kormánynak, ártó szándék, ha éppen keresztbe lehet tenni valahol, és ünneprontás.Ez maradt nekik.
nyugalmazott tanár
2013. július 21. 10:04
Abban a pillanatban, amint a sport és az egészséges életmód szerepet kap a jobboldal programjában, ráront a NOL és a maszop-propaganda. Mindenre van becsmérlő szavuk, ami erősítené a menzetet és a nemzeti önbecsülésünket. Ezek még azt is megkérdőjelezik, hogy érdemes-e élnünk. Sőt...
KannibálTatárÚr
2013. július 21. 10:01
Doping nélkül élsport nincs. A körülötte lévő felhajtás is csak reklám. Az 50-es évek vége, 60-as évek eleje a tiszta sport utolsó időszaka.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!