Elegünk van

2013. június 02. 16:10

Minél erősebben lejt a pálya a Fidesz felé, minél több a demokratikus választás lehetőségével szemben beépített csalárd fék, annál többen érzik: elegük van.

2013. június 02. 16:10
Baja Ferenc
Facebook

„A mind megingathatatlanabb akaratnak a baloldalon van a társadalmi többsége és a Magyar Szocialista Párt a szervezeti centruma. Ennek szellemében az összefogásra nyitottan, de mélyen baloldali politikai programmal kell dolgoznia mindazoknak, akik e leváltó akaratot érvényesíteni kívánják.

Az összefogást megkönnyíti, hogy mindazok, akik a közpolitikai térben tevékenykednek egy igazságosabb Magyarországért, vélhetően hozzánk hasonlóan látják: az elkötelezett európaiság és a mindenhová elérő modernizáció esszenciális igénye a baloldalon van éppúgy, mint annak a természetes felismerése, hogy az Orbán-rezsim alatt mind nehezebb helyzetbe hozott fiatalok, nők, munkavállalók, nyugdíjasok a következő években rendkívül erős kompenzációra szorulnak minden értelemben, lehetőségeik megélése, életminőségük megemelése érdekében.

Amit pedig láthatóan teljesen elfeledtek a Fideszben: minél erősebben lejt a pálya feléjük, minél több a demokratikus választás lehetőségével szemben beépített csalárd fék, annál többen érzik: elegük van. S a választásokon bizony, elegen lehetünk, akik úgy véljük: elegünk van.

Miért is ne élnénk tisztességesebb, nyitottabb,modern, jog- és létbiztonságot adó országban, ha Magyarország lehet olyan is? Olyan is: amilyen önmaga. Tisztességes, biztonságos, nyitott, modern – ha hagyják.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 200 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tango47
2013. június 03. 14:21
Ez a komment egyveleg nagyon emlékeztet a kisfiam ovijában folyó társalgásra, csak ők ( 5 évesek) kicsit érettebbek.
tango47
2013. június 03. 14:06
Lökjetek már oda neki egy kupica vodkát, talán elkussol tőle!
slomovicz
2013. június 03. 12:47
Számtalan tény bizonyítja , hogy az MSZP és hívői egyszerűen elvesztették az eszüket. Beleőrültek a hatalom elvesztésébe.
kamasuka
2013. június 03. 07:26
Ez a farok szóra sem érdemes, annyira unalmas. Viszont a neve kapcsán eszembe jutott a Duna és az áradás. Nos, ha ezt elqurják, akkor a szocik minden erejükkel rászállnak a kormányra, pl. ha esetleg Szentendre víz alá kerül. Ha túlélik, és jól teljesít a mobil gát, Budapest se nagyon kerül víz alá, na akkor még akár Budapestet is behúzhatJÁK, bár az szerintem, a Budapestre korlátozott buzi- liberális-naplopó maszopista vonal koncentrálódása miatt már rég elment ...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!