Hegymenet

2013. május 10. 08:11

Az apró dolgok, változások mellett elsuhanunk, szinte fel se emeljük a fejünket, monoton egykedvűséggel lépünk a következő nap négyzetrácsába.

2013. május 10. 08:11
Závodi Zsuzsanna
Reposzt.hu

Mind zarándokok vagyunk. Így vagy úgy. Egészen fiatalon én is voltam komoly próbatételt jelentő zarándoklaton, »veszedelemben úton, városban, és veszedelemben tengeren«. Ennek már több mint húsz éve, de ami érzések szintjén megmaradt abból a kalandos utazásból az az isteni gondviselés újta: »Add ki a kezedből végre az irányíts! Ne tervezz a holnapra! Ne akarj mindent birtokolni, - hegyre föl, úgy se bírod el kacatjaidat! Nem kell, hogy zavarjanak testi, lelki korlátaid! A hegymenetben, a dolgok sűrűjében is boldogulni fogsz!« Zarándoklatról olvasni (és főleg átélni!) olyan élmény, amely a bensőnk megnyitásának lehetőségét hordozza magában. Amikor barátaimtól zarándokutakról hallok, ahogy mesélnek róla, a szó szoros értelmében az ellentmondás jelévé teszi őket, abban az értelemben, hogy nem simulnak bele a panaszos gondolkodásba, és azt a bátorságot szüli, hogy önmagukat is le tudták győzni egy hosszú vándorlás során.

Egy kicsit irigykedve gondolok a nagynevű, misztikus élményt adó katolikus zarándoklatokra, még akkor is, ha részben közös lelki kincsestárnak tekinthetjük ezeket az utakat. Mégis, ha őszinték vagyunk magunkhoz, a fizikai zarándoklat, az isteni gyógyítás, a tehermentesítés szinte egyetlen autentikus útja református zarándokok számára: Jeruzsálem, a szent város. Biztos második helye van - általánossában véve - Szent Jakab útjának, amely Santiago de Compostellába vezet. Egy kicsit sem szeretném a Szentföld, a bibliai Jeruzsálem-kép, a kiengesztelődés fizikai valóságát elhomályosítani, de a legújabb magyar zarándokszakasz (Budapestről Rajkáig) is azt jelzi, hogy test és lélek megerősödéséhez, az alázat tanulásához egyszerre kellenek akadályok és célok. Mi reformátusok szeretünk arra hivatkozni, hogy még(!) mind a 150 zsoltárt ismerjük, énekeljük, s a zarándokzsoltárok segítenek, hogy az ének is belső utazássá váljon. De az nem ugyanaz, mint átélni a fizikai megpróbáltatást.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kgyula
2013. május 20. 23:48
"...különösen nekünk reformátusoknak, el kellene indulnunk ha nem is Rajáig de legaább is egymás felé..." Miért is a "különösen nekünk"...? De rendben, kell az önkritika. Hanem miért kellenének ehhez idegen lelkiségből eredő módszerek? Talán a református identitáshoz kellene visszatalálni...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!