Orbánul gondolkodni

2013. május 29. 15:34

Egy posztdiktatórikus rezsim nem számolható föl észérvekkel, ez a rendszer már képtelen az önkorrekcióra.

2013. május 29. 15:34
Németh Péter
Németh Péter
Népszava

„Itt állunk tehát egy évvel a választások előtt, három évnyi Orbán-uralom tapasztalatával, és miközben azt látjuk, hogy kezükben az összes hatalomhoz szükség eszköz – beleértve a média immár kilencven százalékát is –, hihetetlen mennyiségű pénzt képesek a rendszerbe táplálni, a vetélytársakat pedig elszegényíteni, nem tudjuk, mi ennek a modern-kori diktatúrának az ellenszere. Mi az ellenszere a közönynek, mi az ellenszere a hazug retorikának, egyáltalán mi az ellenszere Orbán Viktornak. Három év csak ezt a tudást biztosította nekünk: hogy nem tudjuk, mit is tehetnénk. Ahhoz, hogy képesek legyünk hatékony lépésre, azaz visszafordítsuk az országot a demokrácia irányába, bizony-bizony meg kellene tanulnunk orbánul gondolkodni. Másként: rá kellene jönnünk, miként lehetne legyőzni a közönyt. De az is lehet, hogy már késő: egy posztdiktatórikus rezsim nem számolható föl észérvekkel, ez a rendszer már képtelen az önkorrekcióra.

Három év alatt az is kiderült, hogy sem Európa, sem Amerika nem tudja a helyes irányba terelni az ország vezetését, kiváltképp akkor nem, ha ez az irányítás, ez a fékek és ellensúlyok nélküli világ nem zavarja a társadalmat. Magunkra vagyunk utalva, és ha ez így marad, ha a választók elviselik a levegőtlen Magyarországot, akkor Orbán a választások biztos megnyerésére is megtalálja a százszázalékos megoldást.

Ezt akarjuk?”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 69 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
racer
2013. május 29. 21:33
Németh, Kussoljatok 3 évig, kerüljétek a Helleréket, kérjetek bocsánatot, keressetek vadonatúj arcokat......és talán 9 év múlva.
geraz51
2013. május 29. 21:29
Én szerény vagyok ezért azt mondom SZERETNÉNK!De azt is szeretném,hogy ne lássam azt a borzalmas Hitler pofádat.
Nannyó
2013. május 29. 21:17
Monddcsak németpéter, megesett az az utóbbi 25 évben, hogy egy kormány a teljes ciklusa alatt népszerű marad és nem veszíti el a választóit??!! Ezt bizalomnak hívják, apukám, nem közönynek! A bizalom egyik oka az, hogy sem Európa, sem Amerika "nem tudta a helyes irányba terelni" a magyar kormányt. Csak emlékezz az általatok birkamenetnek becézett félmilliós tömegre, amelyik kiállt a kormányáért. Nem érted mit beszélek, mi??!!
Nannyó
2013. május 29. 20:59
Én csak szólok neked németpéter, hogy az ország háromnegyede orbánul gondolkozik. Ne keress ellenszert, mert nincs. :)))) Magyarok...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!