Élet Simor után

2013. május 02. 07:23

Végre elkezdődött Magyarországon is az a jegybanki politika, amelyet a világ nagy központi bankjai már jó ideje alkalmaznak a válság hatásainak tompítására.

2013. május 02. 07:23
Nagy Vajda Zsuzsa
MNO

„Az összes kérdésre nincs még meg a válasz, de végre elkezdődött Magyarországon is az a jegybanki politika, amelyet a világ nagy központi bankjai már jó ideje alkalmaznak a válság hatásainak tompítására. Az MNB előző vezetőségétől azt hallottuk, hogy kockázatos lenne a külföldi példákat követni. Az első eredmények azonban azt mutatják, hogy Simor András volt jegybankelnök és csapata igen rosszul mérte fel a helyzetet. Az új hitelprogramnak köszönhetően ugyanis sorra módosítják felfelé az elemzők a Magyarországra vonatkozó előrejelzéseiket. Akik eddig recessziót vártak idénre, most a bruttó hazai termék (GDP) egyszázalékos növekedését sem tartják kizártnak. Az első eredmények tehát már látszanak. Átütő erejű változásokra ennek ellenére nem szabad számítani, a Nagy-Britanniában tavaly bevezetett hasonló jellegű program tapasztalatai ugyanis visszafogott javulást jeleznek. A mérsékelt, de határozottan kedvező hatás így is több, mint amiről egy vállalkozó a Simor-éra alatt álmodhatott volna. Ha pedig az MNB-nél a továbbiakban is olyan ütemben folyik a munka, mint az első két hónapban, annak hatása garantáltan nagyobb lesz a növekedési programtól remélt GDP-arányos 0,7 százaléknál.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tarackos
2013. május 02. 10:46
Nyugtával dícsért a napot cukorpofa! Láttuk a Matolcsy-féle jóslás milyen jól működött elég ránézni a konvergencia programokra na meg úgy rémlik az idén már nem is elrugaszkodni kellene hanem aratni meg szárnyalni. Mondjuk az oligarcha meg az ügynökök szárnyalnak is...
kjkj945
2013. május 02. 09:23
sim or sim out!!
KannibálTatárÚr
2013. május 02. 08:04
"Simor András volt jegybankelnök és csapata igen rosszul mérte fel a helyzetet." Nem rosszul mérte fel, hanem tudatosan kárt akart okozni Mo.-nak. Helyén lenne a felelőségre vonás.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!