Nyúlcipő

2013. április 27. 10:56

Zsarolásként, avagy hadüzenetként is értékelhető, ha igaz a hír, hogy az energiaszolgáltatók azzal fenyegetőznek, hogy kivonulnak a magyar piacról.

2013. április 27. 10:56
Torkos Matild
MNO

„A villamosenergia-szolgáltató társaságok 75 százalékáért potom négyszázmilliárd forintot, az öt gázszolgáltató többségi tulajdonjogáért pedig összesen 47 milliárdot kapott a magyar állam. A szent cél a liberalizáció volt, a verseny megteremtése, amelynek köszönhetően majd a szolgáltatók áraikkal versengenek a fogyasztókért. Némi zavart azért már akkor is okozott a fejekben, hogy ha az állami monopólium megszüntetése a cél meg a verseny, akkor miért is kellett a szerződésben rögzíteni a garantált nyolcszázalékos tőkearányos nyereséget. Aztán a valóságban megtapasztalhattuk, hogy az állami monopóliumok helyébe sokkal nagyobb és sokkal hatékonyabb érdekérvényesítő képességgel rendelkező nemzetközi monopóliumok léptek. Akkoriban azzal is indokolták a népnek a privatizációt, hogy a bevételre az államadósságunk csökkentése érdekében van igen nagy szükségünk.

Csakhogy ha utólag vizsgáljuk meg a nagy üzletet, hogy a felek közül ki hogy járt, könnyű belátni, hogy a magyar állam és a magyar energiafogyasztók nagyon rosszul jártak. Az állam lényegében igen magas kamatra kapott pénzt az adóssága csökkentéséhez, ráadásul idegen tulajdonba került a nemzetbiztonsági szempontból is fontos energiaszolgáltató ágazat. A tőkebefektetők extraprofitját megfizető lakosság pedig rettenetesen rosszul járt, sőt sok szolgáltató területén egyenesen kiszolgáltatott helyzetbe került, tekintve, hogy a fogyasztóvédelem intézményei nálunk még gyerekcipőben járnak érdekérvényesíteni.

A száraz tények makacsul jelzik az igazságot: 1995 és 2011 között a villamosenergia-szektorban működő legnagyobb cégek adózott eredménye, vagyis a nyeresége 771 milliárd forint volt, a földgázszolgáltatók pedig 267 milliárd forint hasznot értek el ugyanezen idő alatt. Vagyis bőségesen megtérült a beruházás a kreatív könyvelésben rejlő lehetőségek nélkül is.

Mint kés a vajban, úgy ment át a baloldali kormányok idején a szolgáltatók energiaár-emelésre vonatkozó összehangolt javaslata. 2002 és 2010 között a villamos energia ára a kétszeresére, a földgázé pedig a háromszorosára emelkedett, erre a brutális áremelkedésre racionális magyarázatot nem nagyon lehet találni. Mindezek után zsarolásként, avagy hadüzenetként is értékelhető, ha igaz a hír, hogy az energiaszolgáltatók azzal fenyegetőznek, hogy kivonulnak a magyar piacról. Még akkor is így van, ha a törvény nem teszi lehetővé, hogy összehangoltan elzárják a gázcsapot vagy ne adjanak áramot.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2013. április 27. 16:35
https://encrypted-tbn3.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcT20JC_zKvSHKeCMA4Enf1dlT94KoUTM8crpbUFlvXNf4RVH77ycg http://2.bp.blogspot.com/_v2FBayzSjlg/StYW26QmDmI/AAAAAAAABGI/WH6X773-lds/s400/mamusz1.jpg
kukagyerek
2013. április 27. 16:30
"Zsarolásként, avagy hadüzenetként is értékelhető,.." Egyértelműen, örömhírként értékelhető (ha igaz)!
Potymog
2013. április 27. 16:15
"1995 és 2011 között a villamosenergia-szektorban működő legnagyobb cégek adózott eredménye, vagyis a nyeresége 771 milliárd forint volt, a földgázszolgáltatók pedig 267 milliárd forint hasznot értek el ugyanezen idő alatt." Azért az Állam zsebe sem maradt üres, mert az áfát és egyéb adókat szorgalmasan begyűjtötték az emberektől. Az egyre emelkedő árak után pedig egyre többet. Csak az állampolgárok jártak rosszul, akiknek a nagy része már oda jutott, hogy nem képes a rezsit fizetni. Most persze lehet vakaródzni, hogy mi van olyankor, amikor a nép már oly mértékben ki lett fosztva, hogy már egyre kevesebbet lehet tőlük elszedni, és egyre több köztük a nincstelen, reménytelen helyzetben lévő, ebből kifolyólag könnyen kriminalizálódó ember
IgazságosIzomViktor.
2013. április 27. 16:11
Püff neki rezsicsökkentés.Jöjjenek az állami szolgáltatók,akik persze haszon nélkül dolgoznak bazi magas színvonalon majd:-)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!