Dudás nem érzékelte, hogy nyomás lett volna az Indexen

2013. április 02. 15:32

Az is kiderül, hogy nincs olyan téma, amit az Index ne írhatna meg! Az utóbbi évek legoptimistább magyar sajtóinterjúja azzal ér véget, hogy Dudás még legalább öt évet töltene a főszerkesztői székben.

2013. április 02. 15:32
Szily László
Szily László
Cink

„Meglepő módon több kérdés is azzal foglalkozik, hogy a Gawkerhez való eljövetelem ellenére rajta maradtam az indexes szerkesztőségi levelezőlistán. Dudás azt mondja, hogy ha méltánytalanságot írnék az Indexről, a listán majd kiosztanak a haverok. Dudás azt is mondja, hogy az UP távozása utáni évben már nem volt semmilyen konfliktus az Index irányításával kapcsolatban, és hogy nem fordult elő olyan probléma, ami a szakmai munkát veszélyeztettte volna. Az új főszerkesztő »konkrétumokat nélkülöző, sokszor rosszul összekapcsolt mondatokból származó pletykáknak« minősítette azt, hogy az előző választás után nagy nyomás nehezedett volna a szerkesztőségre. És ha ez nem lenne elég, az is kiderül, hogy nincs olyan téma, amit az Index ne írhatna meg! Az utóbbi évek legoptimistább magyar sajtóinterjúja azzal ér véget, hogy Dudás még legalább öt évet töltene a főszerkesztői székben.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
micream
2013. április 12. 22:27
akkor miért feltételes módban és miért nem kijelentő módban mondja?  évekkel ezelőtt egy rendezvény fogadásán mondta azt spéder, hogy az index úgy kiegyensúlyozott, hogy három évig ellenzéki és egy évig fideszes. és jót nevettek ezen a szellemes gusztustalanságon
micream
2013. április 12. 22:27
szily sajnos nem találja azóta magát amióta a baltás a miniszterelnök. a gyurcsányozás nagyon ment neki, de már ő is kezdi érezni, hogy három évvel a kormányváltás után már a félázsiaiaknak is röhelyes. úgyhogy orbánról ha már jót nem tud, inkább egy szót sem ír.
micream
2013. április 12. 22:27
szily sajnos nem találja azóta magát amióta a baltás a miniszterelnök. a gyurcsányozás nagyon ment neki, de már ő is kezdi érezni, hogy három évvel a kormányváltás után már a félázsiaiaknak is röhelyes. úgyhogy orbánról ha már jót nem tud, inkább egy szót sem ír.
Közbiztonság Szilárd
2013. április 04. 02:29
És egyébként ki a lófasz ez a Dudás Gergely? Már úgy értem, kinek a seggéből húzták elő?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!