De hát kérem, micsoda dolog ez?

2013. április 28. 14:22

A hatalom kvázi rendeleti úton a saját haverjainak, családtagjainak, szomszédainak, kedvenc CBA-jának, Continentaljának, polgármestereinek, felcsúti strómanjaiknak kedvezett.

2013. április 28. 14:22
Seres László
Seres László
Új Szó

„Véletlenül se bagatellizáljuk el azt a nyilvánvaló tényt, hogy a szocialista vezetésű magyar titkosszolgálat első embere néhány évvel ezelőtt tárgyalt és együttműködésben állapodott meg a magyar alvilág egyik első emberével, úgyhogy amikor a mostani magyar miniszterelnök felháborodva osztja meg hű mikrofonállványaival a címben idézett műkérdést, akkor egyetértünk. (...) 

Csak azt a magas lovat tudnánk feledni, amelyen ülve ez a mélyen morális indíttatású felháborodás mintegy természetes jelleggel elhangzott. Erről a magas lóról ugyanis igen alaptalan dolog nyilatkozni. Semmi sem relativizálja jobban a szoci korszak eme jelentős botrányát, mint a három éve napi szintű botrányokat gyártó miniszterelnöknek ez a szelektív – és ebből következően: álságos, tehát demokráciaromboló (ha még van hová) – műfelháborodása. (...)

Nincs mit szépíteni: a hatalom kvázi rendeleti úton a saját haverjainak, családtagjainak, szomszédainak, kedvenc CBA-jának, Continentaljának, polgármestereinek, felcsúti strómanjaiknak kedvezett. Úgy, hogy pl. a Continental főlobbistája a törvénytervezet kidolgozásában is részt vehetett. Úgy, hogy a pályázat feltételeit menet közben folyamatosan módosítgatták. Úgy, hogy a botrányos döntésnek máig nincs felelőse, a szaktárca és a pályázatot csak kiíró, de az ügyben nem döntő Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit (NDN) Zrt. egymásra mutogat (»A Zrt. a döntéshozatalban nem vett részt, így az eredményekkel kapcsolatos kérdések megválaszolásában nem kompetens.«). Úgy, hogy a pályázaton elnyerhető pontszámok felét érő üzleti tervnek nincsenek nyilvános, számon kérhető kritériumai. Úgy, hogy az eddigi szakmai teljesítmény, tapasztalat annyit sem ért, mint egy eltaposott csikk a trafik bejáratánál.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 178 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kuwiq
2013. április 29. 09:06
Ja, a hatalom kegyeltjei. Csak olyan vállalkozási formával lehetett pályázni, ahol a tulajdonos a teljes vagyonával felel, azaz Bt-vel vagy magánvállalkozóként. Szóval nem lehet megcsinálni a kedvenc multi-bolsi trükköt, 1000 napra fizetni, meg becsődölni, amikor már nagy a tartozás. Így aztán a pályázatból az elvtársak automatikusan ki is záródtak. Sebaj.
kuzmics
2013. április 29. 06:37
No, itt a CBA-s ember. Szörnyű, ha nem brancsbeli viszi a prímet!
Bábeli békák
2013. április 28. 21:26
Mekkora rakás szarok ezek a nyűves bolsevikok. Szégyen, hogy ilyenek uralkodhattak felettünk.
Bábeli békák
2013. április 28. 20:00
Bebetonozott hullák, robbantás a belvárosban, négy halott.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!