Rogán őszinteségi rohama

2013. március 05. 15:29

Isten lényegében mindenre, még a háborúra is felhatalmazta a kétharmadot.

2013. március 05. 15:29
Jakab Attila
Galamus

Az egyházügyi törvénnyel kapcsolatosan hozott Ab-határozat sokkoló hatása alatt Rogán Antal őszinteségi rohamot kapott. Férfias bátorsággal és magabiztosan kiállt a nagy nyilvánosság elé, hogy elmondja: »bizniszegyházakat, pláne a szcientológia egyházat, akkor sem fognak támogatni, ha egyes alkotmánybírák ezt szeretnék.« Másokat, akiknek pénzügyekhez semmi, de semmi közük, ráadásul együtt is működnek a rezsimmel, annak lassan-lassan tartópilléreivé válnak, természetesen igen. Sőt. Az ő devizahiteleiket még át is vállalja a kormány, nehogy holmi piszkos pénzzel legyenek kénytelenek bíbelődni, és ebből kifolyólag ne jusson elegendő idejük és energiájuk az isteni dolgokra.

Még a végén, a pécsi és a győri egyházmegyék bírósági ügyeihez hasonlóan, máshol is kellemetlenségekbe bonyolódhatnának; illetve arra kényszerítenék a rendőrséget, az ügyészséget és a bíróságot, hogy a Károli Gáspár Református Egyetem teremtette szövevényes hínárban legyen kénytelen dagonyázni. Rogán őszintesége bátor tett. Köszönet érte. Nyilvánvalóvá tette, hogy egészen pontosan mi is az egész egyházügyi mizéria háttere és tényleges oka: háború a szcientológia ellen. Ha ez így van, akkor nem lett volna sokkal, de sokkal egyszerűbb és tisztességesebb egy nevesített és nyíltan anti-szcientológia törvényt alkotni? Isten lényegében mindenre, még a háborúra is felhatalmazta a kétharmadot.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csigorin
2013. március 05. 18:30
Haduzenet es bekekotes joga az orszaggyulese. Igen tehat, haborura is. Galamus ezt nem tudta?
wandakutya
2013. március 05. 16:57
Jakab Attila a Galamuson? A minap a Vigiliában írt. Endreffy Zoltán reinkarnálódott. Csak még mocskosabb kiadásban.
Trükkök Százai...
2013. március 05. 16:49
Elég zsenge iromány, de a két ötletgazda, Arrogán és Láz(álomgy)ár üthető, savazható.
ottapont
2013. március 05. 16:46
Látom nagy igény van a katolikus teológia doktoraira galamuszéknál. :p
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!