Átlépett Rubicon

2013. március 20. 17:02

Az Európai Néppártnak, és különösen a német katolikusoknak, választaniuk kell az európai értékrend és Orbán Viktor között.

2013. március 20. 17:02
Jakab Attila
Galamus

„1) Az európai és demokratikus magyar jobboldalnak újra kell építenie önmagát. Meg kell lépnie azt a lépést, hogy elszakad Orbán Viktortól. Ehhez hatalmas intellektuális és spirituális erőre, erőfeszítésre lesz szüksége.

2) A szétforgácsolt ellenzéki erőknek minél előbb meg kell találni azt a demokratikus minimumot (pl. köztársasági államforma, jogállam, laicitás), amely elégséges az összefogáshoz és az Orbán-rendszer leváltásához. Utána különben is kell majd 4–8 év, hogy az elhiteltelenedett értelmiségi és politikai »elit« társadalmilag újjá tudja építeni magát.

3) Az Európai Néppártnak, és különösen a német katolikusoknak, választaniuk kell az európai értékrend és Orbán Viktor között. Ellenkező esetben teljesen elhiteltelenednek, és lényegében véve megismétlik az egykori német Katolikus Centrumpárt történelmi tévedését, amely párt képviselői 1933. március 23-án megszavazták azt a felhatalmazási törvényt, amely diktátori hatalommal ruházta fel Adolf Hitlert. Figyelmen kívül hagyták, hogy a szavazás pillanatában már százával szállították a politikai ellenfeleket a Berlin melletti Oranienburg koncentrációs táborba.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 58 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Next adósság
2013. március 21. 07:26
"Az Európai Néppártnak, és különösen a német katolikusoknak, választaniuk kell az európai értékrend és Orbán Viktor között." A görbeorrú metszett német katolikusokra gondolsz, Galamuszi rövid farkú nyuszi! Hümm!
Speer
2013. március 20. 23:59
Ez a kereszt vezetéknevű milyen alapon mondja meg a keresztényeknek, hogy mit csináljanak?
kövérlaca
2013. március 20. 23:35
Szaniszlócska kitüntizésével viktorka lehúzta magát a klotyón szépen!Azt képzeli még mindig a szerencsétlen hogy neki szabad.Majd rájön ezt alaposan benézte.
jerom960
2013. március 20. 22:52
Ez a Galambfos csoport valami olyan kitűző,mint a "LEPRÁS VAGYOK" felirat a kabáton. Ki akarna veletek összeölelkezni!?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!