A szétszakadó LMP esélyei, buktatói

2013. január 29. 16:08

Schiffer sokkal pozitívabb, szimpatikusabb szereplő a jobboldali közvélemény számára.

2013. január 29. 16:08
Szepesi Dániel
Policity Blog

„Nézzük kicsit bővebben a két stratégiát, azok előnyeit, buktatóit! Természetesen mindkét fél a kormányváltást szeretné elérni, egy új politikai kultúra meghonosítása a cél, azonban az elképzeléseik az odavezető útról eltérőek. A centrumpozíció elfoglalása mindig szép álom az erősödni kívánó politikai erők számára, azonban ez gyakran kudarccal végződik. Legutóbb Bajnai Gordon, az Együtt 2014 fő alakja beszélt a politikai közép meghódításáról tavaly ősszel, a lendületes indulás azonban kifulladni látszik. Az ellenzéki erők tárgyalásait már az MSZP vezeti, Bajnaiék közvélemény-kutatók által mért támogatottsága is visszaesett. Valószínű, hogy az E14-nek nem lesz más esélye, mint hogy beálljon a szocialisták mögé. Az LMP helyzete semmivel sem egyszerűbb, főleg úgy, hogy nincs hosszú idő után visszatérő, sokak által messiásként tisztelt politikusuk.

A középen való pozíciófoglalás két opció együttes megvalósításával lehetséges. Az egyik a gyors, világos önmeghatározás, aminek alapja kell hogy legyen, hogy egyenlő távolságot tartanak mindkét oldaltól. Másodsorban pedig látványos akció lenne egy-két egykor jobboldali politikust maguk mellé húzni - Bajnaiék ezzel kampányoltak októberben és novemberben, de nekik ez nem sikerült. Schiffer sokkal pozitívabb, szimpatikusabb szereplő a jobboldali közvélemény számára, így az LMP-nek erre nagyobb az esélye, viszont a feladat továbbra is nehéznek tűnik. Ha ez nem sikerül, a közép meghódítása kudarccal jár, a parlamentbe jutás kivitelezhetetlenné válik.

A Karácsony Gergely - Jávor Benedek - Szabó Tímea fémjelezte irányvonal helyzete legalább ilyen nehéznek tűnik. Egyrészt oda akarnak betörni, ahol már jelenleg is vagy egy tucat komoly és komolytalan párt foglalt pozíciót. Az egykori ismert LMP-s nevek azonban előnyt jelenthetnek. Kuncze Gábor vagy Fodor Gábor önállóan szervezkedik, a platformisták azonban több mint százan vannak.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
elfelejtette
2013. január 29. 20:08
"Valószínű, hogy az E14-nek nem lesz más esélye, mint hogy beálljon a szocialisták mögé." Mintha egyébként lett volna más esélye. Eleve nem is párt, egyértelmű, hogy a kicsik beszippantása és a "nagy" mögé beállás volt a cél a kezdetektől. Persze jobban nézett volna ki egy 18% körüli támogatottság a székosztásnál...
hátakkor
2013. január 29. 18:42
LMP egy elég gyenge brand, mázlival jutottak be, amikor semmi kockázata nem volt rájuk szavazni a pár belvárosinak.
Fakutya őrnagy
2013. január 29. 16:56
Siffer 1989-ben Bajnai Gordonnal együtt tagja volt a Gyurcsány Ferenc által vezetett Új Nemzedék Mozgalomnak. 1990-ben alapítója és 1992-ig ügyvivője az Ifjú Szocialisták mozgalmának. Oszt ennyi, a többi látványpékség.
drkovax
2013. január 29. 16:41
"Schiffer sokkal pozitívabb, szimpatikusabb szereplő a jobboldali közvélemény számára. " Erről van szó. Erre van építve a "nagy baloldali stratégia": Schiffer majd szépen begyűjti a "bizonytalanokat" (akik láthatólag Bajnait is annyira nem szeretik, hogy az LMP "hitelesítéséhez" is le kell választani a Bajnaistákat az LMP-ről), aztán ha sikerül, a parlamentben már a "országért érzett felelősség" okán lehet az így szerzett mandátumokkal Bajnait támogatni...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!