LMP: jön a borotvaél

2012. november 18. 18:56

A zászlóra a jogállam helyreállítása, a józan paraszti ész használata, a földügyek és az aktív munkavállalók érdekképviselete, és esetleg az ügynökkérdés kell kerüljön.

2012. november 18. 18:56
Timár Gábor
A KARD

„Azzal, hogy kikosarazta az Együtt 2014-et, az LMP fenntartotta magának az önálló politikai manőverezés lehetőségét, azonban látszólag elveszetette a kormányváltó szerepkört. Valóban, amíg Róna Péter, aki a következő időszakban a párt egyik kulcsfigurája lesz, azt tartja fontosnak kiemelni: »Az LMP és az Együtt 2014 Mozgalom gazdaság- és társadalompolitikájában óriási a távolság«, miközben mintha elsikkadna az, hogy mekkora is a távolság mindkettő felől nézve a Fidesz gazdaság- és társadalompolitikájáig, addig nehéz elhinni, hogy ez utóbbinak a megakadályozása valóban cél lenne. Pedig 2014 erről fog szólni.

A jelenlegi választási rendszerben az egyéni jelöltekre leadott szavazatokáért folyó versenyből ezzel most bizony kiszálltak. Aki Viktort akarja, az a Fidesz jelöltjét választja, aki nem, az a legesélyesebb ellenzéki jelöltet, és az ma reménytelen, hogy ez az LMP legyen. A listáért lehet még küzdeni esetleg. Ráadásul az eddigi bázisnak valószínűleg a nagyobb része most elpártol. Újat kell tehát keresni.

Az esélyt az kínálja, hogy ha esetleg sok olyan, karakterében, értékválasztásában jobboldali választó van, aki kiábrándult Viktorból és a Nemzeti Közgép Rendszeréből, de Bajnai nem elég hiteles számukra szocialista és DK-s kapcsolatai miatt. Ha őket meg tudnák szólítani, ha nekik valódi alternatívát tudnának nyújtani, annak lenne értelme. Akár még azzal a forgatókönyvvel is, hogy az egypárti »alkotmány« lebontásáig - de csak addig! - együttműködve Bajnaival. A zászlóra pedig a jogállam helyreállítása, a józan paraszti ész használata, a földügyek és az aktív munkavállalók érdekképviselete, és esetleg az ügynökkérdés kell kerüljön. Az »öko-«val kezdődő dolgok pedig csak ezek mögött!”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2012. november 18. 19:19
Korán kezdik az osztódást!!!! Még csak fél ciklus ment le!!!
Öreg
2012. november 18. 19:16
Nem tudom, ki ez a Timár Gábor, de amit mond, annak nincs sok értelme. A választás nem arról fog szólni, hogy előbb váltsuk le Orbán Viktort és utána majd külön-külön megküzdünk a céljainkért, hanem arról, hogy jöjjön-é vissza a Gyurcsány-Bajnai féle hazarombolás, vagy ne jöjjön vissza.
Öreg
2012. november 18. 19:16
Nem tudom, ki ez a Timár Gábor, de amit mond, annak nincs sok értelme. A választás nem arról fog szólni, hogy előbb váltsuk le Orbán Viktort és utána majd külön-külön megküzdünk a céljainkért, hanem arról, hogy jöjjön-é vissza a Gyurcsány-Bajnai féle hazarombolás, vagy ne jöjjön vissza.
kálmi
2012. november 18. 19:12
Ha mondjuk ugyancsak 4 szavazattal, de az LMP másik ága győz, akkor ugyancsak jónéhányan elpártolnának az LMP-től. A fanyalgóknak ezzel sem árt tisztában lenni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!