Milyenek a cigányok?

2012. november 28. 20:35

A cigányok éppúgy akarnak dolgozni, mint a nem cigányok, de ha nincs munka, akkor persze úgy élnek meg, ahogy tudnak, szintén éppúgy, mint a nem cigányok.

2012. november 28. 20:35
Molnár György
Galamus-csoport

„Könnyű válaszolni a címben feltett kérdésre: sokfélék. Pont, mint a nem cigányok. Egyszerű ez. Itt, a Galamuson Lévai Júlia írt erről. Eszmefuttatása azonban egy vonatkozásban indokolatlanul leszűkítő. Az a fajta rasszista gondolkodásmód, amit bírál, nem csupán a jobboldal egy részének sajátja. Magukat baloldalinak, horribile dictu liberálisnak, és főleg antirasszistának tartó emberek is használják a kulturális rasszizmus, vagy hogy udvariasabban fogalmazzak, az etnikai előítéletesség cigányellenes kliséit. Távol áll tőlem a rasszizmus – mondják, és így is gondolják –, de azért ismerjük el, a cigány kultúrának nem része a kemény munka becsülete; a cigányok szívesebben élnek segélyből, mint hogy dolgoznának; a cigányoknak nem szégyen a gádzsót átverni; a cigány kultúrából hiányzik a tanulás megbecsülése, és így tovább.


Ez az írás nekik szól. Azoknak a »nem rasszistáknak«, akiktől mégsem állnak távol a fenti gondolatminták. Azoknak a »baloldaliaknak«, akik nem tudják megkülönböztetni a »kultúrát« a társadalmi viszonyoktól. Nem szeretnék hosszú erkölcsi prédikációt tartani, attól mindenkiben azonnal feltámad a lelki ellenállás. Inkább elmondok néhány, a Kiútprogram tapasztalatain alapuló történetet. Ezek megértéséhez annyit elég tudni a Kiútprogramról, hogy szociális támogatás, képzés, információ és fedezet nélküli hitel nyújtásával nagyon szegény emberek, többségükben cigányok számára teszi lehetővé a vállalkozóvá vagy őstermelővé válást, alapvetően olyan környezetben, ahol más legális munkalehetőség nincs. (További részletek itt, részletes tanulmány itt.)(...)

Ezek persze csak példák. A lényegük az, hogy a cigányok éppúgy akarnak dolgozni, mint a nem cigányok, de ha nincs munka, akkor persze úgy élnek meg, ahogy tudnak, szintén éppúgy, mint a nem cigányok. A közvélemény többnyire megérti, hogy ha egy ember elveszíti a munkáját és hosszan nem talál másikat, akkor ennek következménye lehet a lelki és testi egészségromlás, az ivás, az agresszivitás megjelenése, ám a cigányoknál ugyanezeket a jelenségeket valamifajta etnikai, kulturális sajátosság megnyilvánulásának véli. A munkanélküliség legnagyobb kártéteménye éppen az, hogy rombolja a személyiséget, cigányét, nem cigányét egyaránt.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 94 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
citizen queen
2012. november 29. 11:02
"a cigány kultúrának nem része a kemény munka becsülete; a cigányok szívesebben élnek segélyből, mint hogy dolgoznának; a cigányoknak nem szégyen a gádzsót átverni; a cigány kultúrából hiányzik a tanulás megbecsülése" Kapaszkodjon meg ez a galamuszi, de néhány évvel ezelőtt egy neves egyetem kult. antropológia tanára hasonló szavakkal jellemezte a cigányok életstratégiáját. Hozzáteszem, nagyon PC-módon mindezt elfogadhatónak vélte.
Terminátor
2012. november 29. 09:49
Egy "normális" ember hogy írhat ilyet ? Vagy netán búrában él és fogalma sincs ,hogy mi folyik szeretett országunkban . A cigányok munkájáról annyit -( természetesen sokan dolgoznak köztük és jól is - csak nem jellemző) - egyik ismerősöm cigány és építési vállalkozó ,azt kérte tőlem ,hogy kerítsek neki 4-5 embert ,mert volt neki ,de mind elzavarta ,persze cigányok voltak és jobban szidta a cigányokat mint bárki - más már lehet börtönben ülne....
kukagyerek
2012. november 29. 09:47
Molnár György: Milyenek a cigányok? Ne tud meg, te....!
Autofocus
2012. november 29. 09:38
Szóra sem érdemes, unalmas, klisékből összerakott libsi betűhalmaz. Nem mondok ki c betűs szót, csak azt az egyszerű összefüggést, hogy ha generációk nőnek fel úgy hogy nem látták apát, anyát reggel munkába menni, hogy a pék fülébe válna ez részévé a gyerekek személyes ambícióinak? Ezek épp olyan hülyék mint 20 vagy 30 évvel ezelőtt, éppúgy csak diafilmről ismerik a valóságot, és éppúgy egymásnak írogatnak kötött szociológus kardigánban mint annak idején, azzal a különbséggel, hogy most nem lesz hivatalos ideológia a szamárságaikból mint az SZDSZ kormányzása alatt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!