Könyvelőirtás?

2012. augusztus 27. 14:57

Ahogy bár fésű és olló minden háznál akad, hajat mégsem igen vágunk magunknak otthon, úgy a pénzügyi-, könyvviteli- és adótani problémáit is inkább szakemberre kellene bízza a mi feltörekvő régiónk lakossága is.

2012. augusztus 27. 14:57
Michnai Attila
Heti Válasz

„A munkahelyvédelmi lépések, általunk egyébiránt zömében helyeselt, a minap minden választónak megküldött tervei között szerepel a legkisebb, évi hatmillió forintot meg nem haladó árbevételű vállalkozások számára kitalált tételes kisadózás választásának lehetősége. Benne az ígérettel, ehhez ugyan még söralátétnyi bevallás sem szükségeltetik, hiszen év végén az adóhatóság megelégszik majd az egymondatos nyilatkozattal, miszerint a delikvens árbevétele alatta maradt ama hatmilliós határnak. (...)

Külön írást igényelne annak részletes kifejtése, hogy a korszerű jövedelemadózási, járulékszedési rendszerektől idegen, teljesítménykorlátos tételes adózás helyett mennyivel célravezetőbb, tágabb körre kiterjeszthetőbb lenne az egyéni vállalkozóknál már régóta meglévő, úgyszintén minimális adminisztrációt igénylő, forgalomarányos átalányadózás rendszerének továbbfejlesztése, aktualizálása. Ám a kormányzat azon törekvése, hogy a kisvállalkozókat minimális, havi öt-tízezer forint megtakarítás okán leválassza az őket, igaz változó színvonalon, de mégiscsak adószakmai tanácsokkal ellátó könyvelőkről, már csak (könyvelői) munkahelyvédelem miatt is érthetetlen. Mert ahogy például, bár fésű és olló minden háznál akad, hajat mégsem igen vágunk magunknak otthon, úgy a művelt nyugat példáján a pénzügyi-, könyvviteli- és adótani problémáit is inkább szakemberre kellene bízza a mi feltörekvő régiónk lakossága is. Nem beszélve az állami adóhatóság munka- és energiamegtakarításáról, azáltal, hogy adóügyekben hozzáértőkkel tárgyalva, akár félszavakkal is megértetheti magát...”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
drkovax
2012. augusztus 27. 16:46
Az a baj, hogy a cikkben jelzett vállalkozói kör most sem tudja (és nem is akarja) megfizetni a a megfelelő minőségű könyvelői munkát. Ezért aztán mogyoróval fizet és majmot kap ... Ennek a körnek tényleg olyan szabályokat kell hozni, amit kezelni tud és arra a könyvvelői rétegre sincs igazán (önálló vállalkozóként) szükség, akik erre a körre épültek rá (mert teljes értékű feladatot megoldani nem tudnak).
kjkj945
2012. augusztus 27. 15:35
Könny már van, a velőt meg irtják.
négyzetgyök
2012. augusztus 27. 15:28
Ennek a Michnainak minden cikke szarszagú az erőlködéstől. Sokszor érzem, hogy ő maga sem ért egyet azzal, amit ír, de hát Borókai és a párt elvárja tőle. Kár, mert jól mozgatja a szavakat.
tarackos
2012. augusztus 27. 15:13
Talán egy söralátétet még ki bírunk színezni Attila...;)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!