Szigetfesztivál Ázsiában

„Az északabbi szigetek kérdését történelmi sérelmek és nacionalista paranoiák terhelik, de itt a viták jellemzően két-három fél között zajlanak, és akár kezelhetők is lehetnek. A déli tengerek helyzete azonban még bonyolultabb, hiszen itt az olyan egymást keresztbe-kasul metsző igények jellemzők, amelyeket átlátni is nehéz, nemhogy rendezni. Kína nem is piszmog a részletekkel: történeti érvekre hivatkozva a tengerek egészére és az itt található valamennyi szigetre igényt tart. A terület Tajvan szerint is Kínáé, pontosabban a tajvani Kínai Köztársaságé. Hanoi sem szerénykedik, szerinte a Dél-kínai-tenger – melyet a vietnamiak persze másképp neveznek – ősi vietnami tulajdon. Jó néhány szigetet magáénak vall Brunei és a Fülöp-szigetek is, és a versenyből Indonézia, Malajzia, Thaiföld, Kambodzsa és Szingapúr sem maradhat ki. A helyzetet bonyolítja az Egyesült Államok jelenléte, amely mindeddig a Pax Americanát biztosította a térségben, s vonakodik feladni tengeri hegemóniáját.

Némileg megnyugtató, hogy az összetűzésekben a hadseregek hivatalosan általában nem vesznek részt, bár a harcias halászok kapcsán az embernek az 1960-as évekbeli vicc jut az eszébe, miszerint a szovjet hírügynökség így számolt be egy határkonfliktusról: »A kínai hadsereg tankjai orvul rálőttek a határ túloldalán békésen szántogató szovjet traktorra, mire a traktor viszonozta a tüzet, majd elrepült.« Valószínűnek tűnik, hogy a tengereken sem csupán matrózok veszekedéseiről van szó, hanem az államok egymást kóstolgatják. Ugyanakkor az egész régiót szoros üzleti kapcsolatok hálózzák be, és gyorsuló ütemben halad a gazdasági integráció, ami csökkenti a konfliktusok elmérgesedésének esélyét. Ha azonban egyes szereplők a tárgyalások helyett a nyílt összecsapást választják, akkor a térség a világgazdaság motorjából könnyen globális tűzfészekké válhat.”