A Pesty-ügy tanulságai – Nem kellene végre bezárni ezt a médiahatóság-boltot?

2012. június 18. 14:41

A hatóság álláspontját szerintem így rekonstruálhatjuk röviden: az emberi méltóság sérelme akkor állapítható meg, amikor ők úgy gondolják.

2012. június 18. 14:41
Majtényi László
Mérték blog

„A panaszosok oldaláról nézve pedig: akár van rajtuk sapka, akár nincs, bárki és bárkik méltóságukban is megsérthetők, feltéve, ha a sértés a »jó«, a hatóságnak kedves oldalról érkezik. A hatóság álláspontját szerintem így rekonstruálhatjuk röviden: az emberi méltóság sérelme akkor állapítható meg, amikor ők úgy gondolják. Ha nekik valami nem tetszik

Ha engem kérdeznének, Pesty Lászlónak joga van nézeteit – gondoljak én ezekről bármit is – közzé tenni. Hiszen John Miltontól 1644-től tudjuk, hogy lehetetlen, hogy az igazság szabad és nyílt küzdelemben elbukjon a hazugsággal szemben, mert Milton szerint az igazság a »Mindenható után a legerősebb«. Helyeselném, hogy – hiszen jóval innen van annál, ami eleve tiltható – bármely videotékában elérhető legyen Pesty műve, sőt, mivel a tág értelemben vett külső pluralizmust elfogadhatónak tartom, ez a mű talán még az irányzatos és előítéletes magántelevíziók valamelyikében is leadható. Viszont elviselhetetlen látvány, és jogsértő is, az adónkból fenntartott az alkotmányos értékeinkkel teljes összhangban működtetendő közszolgálati televízióban.

A médiahatóságnak, amint ezt naponta bizonyítja, érzelmei vannak, érthetően, hiszen az ő szemében a haza mindenek előtt és fölött áll, és mi más lenne a haza java, mint amit ő annak tart. Nyilván jó okkal utálja hát a Klubrádiót és, amint ezt folytonosan bizonyítja, rajong a Lánchíd Rádióért, valamint – a szív útjai kifürkészhetetlenek – szereti a Pesty Fekete Dobozt. Lelke rajta.

A probléma annyi csak, hogy az alapjogi jogalkalmazást nem a szeretet vezérli. A jogalkalmazó olvas, háttérelméletek tanulságait vonja le és azokat alkalmazni is tudja, óvatosan lépdel jogesetről jogesetre, kijelöli a konkuráló alapjogok határpontjait, alkalmazza az esetjogi jogalkalmazás szabályait, mert e nélkül csak törés-zúzás van, nem pedig jogalkalmazás.

Hogy mikor fogja ezt megtanulni a médiahatóság? Sohasem.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dr. Orvos
2012. június 20. 18:59
Nem igaz. Lomniczi mellékszereplő volt, Tőkés kellett a kép közepébe, és nagyon gyakran blőröznek ilyen esetekben. A baditánál nem hamisítottak. Pesty filmje kiváló és találó. Hibázni mindenütt szoktak, kivéve nálatok.
Hajdú Sógor
2012. június 20. 18:59
”lehetetlen, hogy az igazság szabad és nyílt küzdelemben elbukjon a hazugsággal szemben” Milton bebukta. Nálunk háromszor választották újra a népirtó ávóspártokat.
pemetecukor
2012. június 20. 18:58
Kedves Majtényi Önnek ez a "tanulság", más ember más értéket képvisel, ne hazodtolja meg az önök "szent" jelszavát a tolarenciát, tessék elviselni a "másságot".
gvarga10
2012. június 20. 18:58
Nagymajtényi sikon letörött a zászló. Mert ez a vélemény semmit nem ér László! Szidhatod a Pesthyt,filmjéért napestig, Ugyanazt verklized, mint a szadesz eddig! A látott népcsoport mind igazat szóla, Hogy tinektek nem tetszik,nem tehetnek róla! Hozzá voltál szokva,ha fingassz is verdikt, Csak tiétek az igaz,igy lehet ez "fertig"!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!