Egészségkárosítás közpénzen
Sokkoló, hogy milyen sokan folyamodnak az Egyesült Államokban élelmiszersegélyért. Ami még megdöbbentőbb, hogy ezt mire is fordítják…
Kínából származó feleségem, MeiMei nem egyszerűen bizalmatlan, hanem szó szerint egyetlen betűt sem hisz el abból, ami a csomagolásokra van írva.
„Ha az ember felesége Kínából származik, ahol életének a legnagyobb részét élte, akkor olyan előítéletekkel szembesül, amelyekről előtte nem is igen tudta elképzelni, hogy léteznek.
MeiMei nem egyszerűen bizalmatlan, hanem szó szerint egyetlen betűt sem hisz el abból, ami a csomagolásokra van írva. Figyelembe véve, hogy Kínában nem ritkán téglaport kevernek a tejporba, tartósítószernek bármilyen vegyszert hajlandóak felhasználni, ami nem öli meg a fogyasztóját azonnal, hogy a élelmiszer-feldolgozókban a higiénia fogalma gyakran ismeretlen, de legfőképpen az, hogy egy termékről maguk az őslakosok sem tudják eldönteni (mert sem a márka, sem az ára nem nyújt támpontot), hogy biztonságos-e, ez érthető is. Persze egy nyugati kultúrkörben civilizálódott számára nehezen átélhető.
MeiMei okos, az intellektusával feléri, hogy Új-Zélandon más a helyzet, de harminc év beidegződését nemcsak egyik hónapról a másikra, de évek hosszú során is csak nehezen lehet legyőzni. Én pedig, bevallom, miután láttam, milyen elementáris ellenérzésekkel viszonyul mindenhez, ami nem friss, inkább visszavonulást fújtam, és nem próbálom ráerőszakolni a saját megszokásaimat: ugye abból túl nagy bajunk nem lehet, hogy mindig friss húst és zöldséget eszünk.
MeiMei életében nem evett még túrót vagy tejfelt mielőtt Új-Zélandra érkezett volna, a sajtokat nem tudja megkülönböztetni egymástól, a mi nyugati kenyerünk nemcsak ismeretlen volt számára, de máig sem szereti – a kínai péksütemények egészen másfélék, és nem tartoznak a napi táplálkozási rutinhoz.”