Amit csuklóbol megtehetne a kormány

„Csodás tájai, helyei vannak Magyarországnak, ahová a bátrabbak a mai napig kiköltözhetnek akár új életet, akár természet közeli életet kezdeni. Magam is valami ilyesmire vágyok, egy csendes zugra a Balaton vonzáskörzetében. De falun, gazdálkodni, akár a legkisebb léptékben is muszáj: nem lehet parlagon hagyni a magyar vidéket, mert az semmi jót nem terem, csak bűnt és kétségbeesést és agressziót. Lesznek pokolivá váló vidékek, ahová senki nem fog vágyni, mert már nincs hagyománya (becsülete) a munkának, nincs hagyománya a kertművelésnek, az háziállat tartásának, sőt semminek, aminek értelme van, ami korábban megtartotta az ott élőket. Mérjük hát fel azt a mérhetetlen tudást (és aknázzuk ki ismét azt a kincset) mely még ott lappang minden településen az öregek fejében. Bartók és Kodály nyomdokain, gyűjtsük össze azt, aminek a hagyományozása megszakad, de szükségünk lehet rá, ha újra meg akarjuk becsülni a háztáji munkát, a földet és az állattartást. Ehhez nem kell sok: sok a munkanélküli értelmiségi, akit kutatni, gyűjteni, kérdezni, falura küldeni sokkal előrébb való, mint árkot takaríttatni, füvet nyírni vele. Elég képzett ember áll rendelkezésre, hogy a képzetlen tömegek számára is megélhetési formákat, módokat teremtsenek az ősök még fellelhető tudásának bázisán. Nem utolsósorban: ha csak a vidéken kertes házban lakó családok számát szorozzuk fel a ház táján megtermelhető javak értékével (számoljunk csupán tízezrekkel), hány milliárdforintnyi, meg nem termelt minőségi, hazai termékről esünk el évente?”